A 25 éves Isadora Duncan táncművész és a 26 éves Beregi Oszkár színész szerelme ugyanakkor és ugyanott született, mint a modern táncművészet: éppen 110 éve, Budapesten. Isadorát kísérletező művészete miatt hazájában, Amerikában afféle csodabogárnak tartották. Nem nézték jó szemmel, hogy fittyet hány a klasszikus balett szabályaira, és hagyományos balettruha helyett görög tunikában, mezítláb, szabadon táncol. Európába jött egy tánccsoporttal. Impresszáriója kitalálta, hogy önálló műsorával elsőként a kontinens leggyorsabban fejlődő multikulturális és dekadens nagyvárosában, Budapesten kell bemutatkoznia. Jó ötlet volt: a felszabadult, finom erotikától sem mentes táncelőadás 1902 április 19-én óriási sikert aratott az Uránia Színházban. Isadora értett a közönséghez is: „Jeleztem a zenekarnak, hogy ráadásul játsszák el Strauss Kék Duna keringőjét, amelyre aztán rögtönözve táncoltam. A siker frenetikus volt. A közönség felugrálva ünnepelt szinte szünet nélkül.” Előadás után a férfiak kifogták kocsijából a lovakat, úgy húzták a szállodája kapujáig. Ez pedig csak a legnagyobb sztároknak járt, például Jászai Marinak, aki egyébként látta Duncan előadását, és lelkesedett érte. Talán már ezen az előadáson is ott ült Beregi Oszkár, a Nemzeti Színház ünnepelt színésze. Mindenesetre Isadora - édesanyja oldalán - hamarosan megjelent a Nemzetiben, ahol Beregi Rómeót játszotta. Végigülte a magyar nyelvű előadást, naplójában ezt írta erről: „Égő fekete tekintetű, s úgy mélyesztette a szemét az enyémbe, oly lobogó rajongással és magyaros szenvedéllyel, hogy ebben az egyetlen pillantásban benne volt a budapesti tavasz. Magas volt és fejedelmi testalkatú, koponyáját dús fekete fürtök keretezték, melyek olykor bíbor árnyalatot kaptak. Michelangelo róla mintázhatta volna Dávidját.” A magyaros szenvedélyből hamarosan szerelem született. Isadora korábban szinte csak a táncnak élt, nem érdekelték a férfiak. Az első férfi az életében Oszkár volt. Az első közeg, ahol sztár volt, pedig Magyarország. Amikor az Operaházban lépett fel, a közönség meglepetésére egy cigányzenekart rendelt a színpadra, és a Csak egy kislány… dallamára énekelni kezdett. Később egy vörös köpenyben táncolt a „magyar hősök forradalmi himnuszára”, a Rákóczi-indulóra. Pesti fellépéseivel olyan tomboló sikert aratott, hogy vidéki bemutatókra is felkérték. Pécstől Aradig számos városban fellépett. A kor második számú kulturális fővárosában Nagyváradon csak azért nem, mert érkezése hírére Ady Endre dörgedelmes cikket írt, hogy miközben egy amerikai táncosnőt ajánlatokkal halmoznak el a színházak, addig a magyar színészek nyomorognak. Máshol viszont elragadtatott cikkek születtek fellépései nyomán, a magyar turné európai meghívásokat is hozott számára. Párizs, Moszkvai, Berlin és Firenze várt rá. A tánc fontosabb volt számára a szerelemnél, így nem maradhatott. Oszkár néha még feltűnt szerelme oldalán külföldön is, így Bayreuthban, amikor Wagner kertjében szavalt – magyarul – az asszonynak, de szerepei Pestre szólították. Lassan elváltak egymástól. Művészileg sikeres pálya, de boldogtalan magánélet várt mindkettejükre. Beregi játszott Max Reinhardtnál Berlinben, főszerepet kapott Fritz Lang filmjében Hollywoodban, de a honvágy mindig hazahúzta. Akkor is, amikor zsidóként megfosztották színészkamarai tagságától és a Nemzeti színpadától. A világháborúban kalandos körülmények között ismét Amerikába szökött, ahonnan már nem térhetett haza. Isadorával sosem találkoztak újra. A táncosnő egész életében kereste a szerelmet, több partnere és férje volt, köztük a 15 évvel fiatalabb Szergej Jeszenyin költő. Gyermekeit egy tragikus balesetben elveszítette, s nem sokkal később férje, Jeszenyin öngyilkos lett. A tánc segített neki túlélni a veszteségeket. 1927-ben a francia riviérán autózott, amikor hosszú sálja a kerékre tekeredett, és megfojtotta. A modern táncművészet megteremtőjeként gyászolta a világ. Kevesen tudták, hogy teremtménye Budapesten született, első nagy szerelmével egy időben.