Ha valakinek kövér informatikusi diplomája van, aminél csak az önérzete vastagabb, nem valószínű, hogy helpdeskesnek áll. Kivételek persze vannak, és a kényszer is nagy úr. S bár a két terület akár szöges ellentétben is állhat egymással, inkább egymás kiegészítéséről van szó.
Mit láttatok ritkábban: karón varjút vagy informatikust helpdesken? Mielőtt azonban bárki is antagonisztikus osztályharcra gondolna a két terület között, rá kell világítani egy nagy igazságra.
Olyan sok és annyira heterogén tudású ember kap diplomát, hogy messze nem lehet mindenki fejlesztő. A helpdesk is egy lehetőség, és sokszor jobb is, ha odakerülnek egyesek. Tíz évvel ezelőtt persze más volt a helyzet, akkor bizony ciki lett volna informatikusi diplomával helpdeskesnek menni. Ami ma sem egy életre szóló megoldás, de onnan tovább lehet mozogni – árnyalja a témát Juhász István, a Debreceni Tudományegyetem információtechnológia tanszékének volt adjunktusa.
Lassú futószalag
Ezzel együtt nem túl gyakori, hogy informatikusok informatikai helpdesken helyezkednek el – fűzi tovább a gondolatot Ilosvai Péter, az IT-Services Hungary (ITSH) ügyvezetője. Az ITSH például az emberei 80-90 százalékát idegennyelv-tudási képességeik alapján veszi fel service deskjéhez. S ha aztán a felvetteknek van affinitásuk hozzá, a cég átképzi őket informatikusnak. De ha valódi informatikus kerül be a telefon mellett ülő kollégák közé, az egyáltalán nem ciki, mert magasabb szintű informatikai tudással is bőven lehet valakit alkalmazni. Pláne, ha a service desk portfóliója is széles.
A belépő szintű felhasználó-kezelési feladatokon túl van más is, például desktop-menedzsment, az állományok központi letöltése, az operációs rendszerek frissítése stb. Mindez akár kihívás is lehet egy friss diplomásnak, nem beszélve a karrierlehetőségről. Tehát, aki informatikusként mégis elvetődik „it-helpdeszkes” helyre, általában automatikusan magasabb hozzáadott értékű állásba kerül, ahol egyáltalán nem ciki dolgozni.
Rangsor azért kialakul az informatikus és a nem informatikus végzettségű munkatársak között, hiszen a végzett munka szintje ezt meghatározza. Nyilvánvaló, hogy a szamárlétrán – no meg a bérlistán is – feljebb áll az a Microsoft- vagy Linux-rendszermérnök, aki távolról úgy csereberéli vagy foltozgatja a felhasználók operációs rendszerét, mint más a bélyeggyűjteményét.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a service deskhez frissen végzett egyetemistaként beeső munkatársak általában nem várják meg, amíg informatikai tudásuk odáig növekszik, hogy már ciki tovább ott dolgozni. A lassú szállítószalagon „kezdőből” informatikussá képzett munkaerő másfél-két év alatt bejárja a lehetséges stációkat. A tehetségesebbek úgy végzik, hogy lepotyognak erről a szalagról, s a cég más területeire fészkelik be magukat immár „komoly” informatikusként. Ezt a törekvést például az ITSH-nál intézményesen is támogatják évenkénti karrierbeszélgetések, illetve pozitív elbírálás esetén továbbképzés keretében.
Típusok és egyedek
Az, hogy ki tartja cikinek, ha valaki informatikusi diplomával helpdeskesnek megy, egyéni vérmérséklet kérdése. Azt mindenesetre tudjuk, hogy az informatikusoknak két fajtájuk van. Az egyik a fejlesztő, a másik az üzemeltető típus – osztja fel a szakmát Charaf Hassan, a BME docense. Az első szeret alkotni, fejleszteni, s ha ilyen kerül helpdeskre, az a halálát jelenti, ráadásul a telefon mellett sem állja meg a helyét. Egy fejlesztőnek már az is problémát jelent, ha dokumentálnia kell valamit ahelyett, hogy például kódot optimalizálnának. Számukra így a helpdesk az öngyilkosság kategóriájába tartozik, s ez senkinek sem jó.
Viszont a helpdesknek is vannak válfajai. Ha olyan feladatot kell megoldani, amely még beletartozik, mondjuk, egy rendszergazdai vagy rendszer-üzemeltetői feladatkörbe, s amihez azért kell némi gondolkodás, következtetés, akkor nincs nagy gond, s a második típusú informatikus még jól is érezheti magát – de ők a kisebbség. Persze az üzemeltetői típust is halálba lehet kergetni. Például ha egyszerű, office-jellegű szolgáltatást kell nyújtania, tuti, hogy besokkol.
S ha már az informatikuspalánták osztályozásánál tartunk, Juhász István megemlít egy harmadik (negyedik?) típust is. Ezt az egyedet az jellemzi, hogy azért jelentkezett informatikusnak az egyetemre, mert korábban már látott internetet, letöltött ezt-azt, programokat telepített saját vagy haverjai pc-jére, stb. Bekerülve az egyetemre, villámcsapásként érte a felismerés, hogy ott bizony komoly matematikával, modellezéssel, programnyelvekkel kell foglalkoznia. Otthagyni már nem akarja a szakot, de elidegenedik tőle. Ám nem annyira, hogy ne menne informatikai helpdeskre dolgozni, ahol háttértudása révén még kiválóan is megállhatja a helyét. Sőt, ha elég nagy a rendszer, bele is áshatja magát, kedvet kapva a maradásra.