A Dovin
Galéria utcai üveghomlokzata nevekkel telt meg. Idézőjelbe tett,
sokszor csak egytagú, beszédes nevek hosszú során tükröződik át a
szemközti ház látványa. Aki még nem látott ügynöklistát, az is sejti,
hogy fedőneveket olvas.
Baglyas Erika
kiállítása már itt, az utcán kezdődik. Az üvegre írt névsor egy kis
szelete a közelmúlt magyar történelmének, de nem csak annak: nagyon
valószínű, hogy a galéria előtt bármelyik nap elsétálhat több fedőnév
egykori tulajdonosa, vagy a leszármazottai. Vagy azok, akik
megfigyeltként voltak érintettek az ügynöki tevékenységben. Vagy akik
csak nem beszéltek róla. A Bunker című tárlattal Baglyas
megnyitja a beszéd lehetséges csatornáit. Arra ösztönöz, hogy tegyük
szóvá, érezzük át és végre szabaduljunk meg a megfigyelés emlékétől, a
mindenütt jelenlévő ügynöki tekintettől, akármi is történt velünk vagy
ellenünk.
A fehér kockában ugyanis nyilván van valami. Sőt valaki. Máshonnan
nem származhat az, amit a szemközti falra szerelt monitoron látunk, ott
ugyanis egy zárt teremből éppen minket, a galériában ácsorgó nézőt
figyelő kamera képe vibrál. A megfigyelő – bárki legyen is – minket néz.
Mi zavartan rendezzük végtagjainkat, igyekszünk oldalra húzódni, hátat
fordítani, majd a vállunk fölött visszasandítani, de a kép stabil.
Minket figyelnek.
A térérzetbe foglalt direkt megszólítás a képzőművészet egyik ritka
kiváltsága. Azáltal, hogy a bunker külső és belső terét egyformán
lehetetlennek alakította ki, és ezzel az egymásra utaltságot mindennél
erősebben hangsúlyozza, Baglyas Erika a közös kitörésre tesz javaslatot.
Gesztusa feloldozza a fő- és mellékszereplőket, megszünteti a falakat
és kitisztogatja a sebeket.
Szerző:
Götz Eszter
Götz Eszter
0 Megjegyzések