Soha nem volt időszerűbb újra bemutatni Kodolányi János Földindulás című drámáját az Új Színházban, mint most. A két világháború között, a gazdasági válság kellős közepén a kis ormánsági faluban egyre nyomasztóbbá vált a szegénység. A falusiak kényszerhelyzetét kihasználta egy akkor hazatért amerikás magyar, aki bankja számára felvásárolta a gazdák földjeit, házait.
A kilencven évvel ezelőtt írt dráma mondanivalója akár a mai helyzetre, a tipikusan magyar sorsra is vonatkozhatna, hiszen ma is százezrek kénytelenek megválni áron alul ingatlanaiktól az irreális banki hitelek miatt.

Kár volt hisztériát kelteni, lejárató kampányt folytatni, hazugságokat terjeszteni külföldön-belföldön egyaránt az Új Színházról, mert Dörner Györgyék, Pozsgai Zsolték megmutatták, tudnak színházat csinálni. A hamis, gyűlöletkeltő jelzőket ideje leszedni róluk, hiszen egy jól felkészült társulat mutatta be telt ház előtt, hogy az övék nem „politikai színház”, hanem művészszínház a javából. Szerencsére Koncz Gábort nem zavarta meg a szélsőséges üvöltözés, a rosszindulatú kritika, mert művészete nem kopott meg, sőt neki köszönhetően zseniális, hiteles alakítás szemtanúi lehettünk. Öröm volt látni Bordán Irén visszatérését a színpadra, művészete a szenvedélyesség mellett még érettebb lett.
Ám nem színikritikát akarok írni, arra szeretném felhívni a figyelmet, meg kell szoknunk, hogy minden állítást, amely manapság a balliberális oldalról jön, alaposan át kell vizsgálnunk, és meg kell győződnünk igazságtartalmáról. Ezért volt érdemes a hét végén az Új Színház mellett dönteni.

Az igazságot tehát mindig több oldalról kell vizsgálni, mert a médián keresztül folyamatosan olyan szubjektív vélemények is elhangzanak, amelyek olykor a történelmi tények igazságát is megkérdőjelezik. Itt van például a politikai vihart kavaró Schiffer-ügy. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ügynökvitáról lapunknak adott interjúban azt merészelte mondani: „Egyenesen pofátlannak tartjuk, hogy a Kádár-rendszer egyik vezető diplomatájának, egy kommunista kollaboránsnak a leszármazottja terjeszti be az LMP javaslatát.”

Hozzátette még, hogy a közéletből ki kellene zárni a volt kommunista rendszer működtetőit. Hiszen amíg a forradalom után „elrendezték” hétszáz magyar ember kivégzését, addig Schiffer Pál Oslóban és Bécsben nagykövetként képviselte a hazug rendszert. Schiffer Pál unokája, Schiffer András személyes sértésnek vette a politikus véleményét. A család másik tagja, Schiffer Pál lánya, Schiffer Anna nyílt levélben leszögezte, hogy a Fidesz frakcióvezetőjének szégyellnie kell magát a nyilatkozatáért, mivel édesapja Rákosi kritikus bírálója volt, és öt és fél évet ült börtönben. Egyébként is, jegyezte meg később a Rádió Q-ban Schiffer Anna, a nagykövetség apja számára humánus börtön volt.
Na ilyet sem hallottam még. A vasfüggöny mögött tízmilliónyian csak óriási procedúra árán és nem kis szerencsével kóstolhattunk bele a „humánus börtön” környezetének levegőjébe.

Vegyük sorjában a valóságshow-vá terebélyesedő történetet! Itt már régen nem apák és fiaik bűneiről vagy azok átörökítéséről van szó. Hanem pusztán a tényekről az elkenés helyett. A Szociáldemokrata Párt szétverésében kiemelkedő szerepe volt Szakasits Árpádnak és Schiffer Pálnak. Gábor Róbert (szintén halálra ítélt szociáldemokrata) könyvében dokumentumokra hivatkozva leírta, hogy Peyer, Kéthly és Szélig szociáldemokrata vezetők Marosán mellett Schiffer Pált (Szakasits Árpád vejét) tartották a legveszélyesebb beépített kommunista ügynöknek. Schiffer befolyásolta leginkább Szakasitsot, és ő alakította ki körülötte a pártárulók csoportját. Pedig láthatta, mire megy a játék, hiszen már akkoriban szociáldemokrata és szakszervezeti vezetők tízezreit bélyegezték meg, börtönözték be, kínozták halálra. Kádár János belügyminisztersége idején pél­dául négyezer szocdemet és szakszervezetist tartóztattak le, köztük Ries István igazságügy-minisztert, akit az Andrássy út 60.-ban az egyik jól ismert balliberális politikus apja agyon is vert, és Kéthly Annát, aki hat évet ült. Nos, egy ilyen gyilkos rendszert Schiffer Pálnak diplomataként képviselni nem volt kötelező. Nem fogunk könnyeket hullatni csak azért, mert a kommunisták amellett, hogy ártatlanok tömegét gyilkolták le, és még többeket bebörtönöztek, megkínoztak, internáltak és koncentrációs táborba vetettek, olykor egymást is elintézték. Ebben az összefüggésben kit érdekel, hogy Schiffer András nagyapja fél évet siralomházban ült? Mindez kommunista-szocialista belügy.

A Schiffer család párteliten belüli vetélkedése helyett beszéljünk azokról a magyar családokról, amelyeknek elvették minden vagyonát, földönfutókká tették őket, akiket emigrációba, disszidálásra kényszerítettek vagy akik származásuk miatt soha nem kerülhettek egyetemre, nemhogy külföldre. A tisztánlátáshoz hozzátartozna az ügynökkérdés megoldása is, az ügynöklista és a tartótisztek névsorának nyilvánosságra hozatala. Jó lenne tudni, hogy kivel állunk szemben, hogy kivel rázunk kezet. És persze azt is jó lenne elérni, hogyha valaki a művészet eszközeivel próbálja meg feleleveníteni nemzeti tragédiáinkat, azt ne tehesse tönkre a sakálok hada.