A könyvek illatához nincs fogható. A hosszasan forgatott, lapozott könyvek, a padon, a tűző napon felejtett, az esőben a párkányon hagyott, ázott, majd megszáradt kötetek illata gyönyörű. Megfogható, észlelhető, beszívható szépség. Áll a könyv a polcon. Kemény borítója az évek alatt pocakossá domborodik és a széle is feslett már. Ha leveszed, a por az ujjadra ragad. A finom homok az orrodba bújik, a bőröd alá mászik. Lapozol, beleszagolsz. Az egymásba izzadt lapok, a betűk tömörülése sajátos illattal tölti meg a történetet. A „T” a kicsi „a”nyakába izzad, szétfolynak a cseppek és ömlik a táj, a hang, a cselekedet. Felsír egy gyerek, meghal egy madár. A regényt becsukod, csapódik az ajtó, kattan a zár és a vég szele az arcodba csap. Mikor belefújja a hajad a szemedbe, na akkor érted meg. A lényeget. Nedves tenyereddel végigsimítod a könyv gerincét és megérted: a könyv egy világ, te pedig utazó vagy. Betűkkel teli hátizsákkal.