Képeinek sajátos, több nézetbõl összerakott térképzete a hetvenes évek közepén szinte szükségszerûen vezeti el a mûvészt az asszamblázshoz, a dobozok világához, majd a nyolcvanas években a kollázsolt, térbeli papírmunkákhoz, a leporellókhoz, hogy aztán a kilencvenes években a szobrászat felé fordulva, megszülessék egy groteszk kerámiapanoptikum.