Összeállításunkban azokat a székelyföldi falvakat vesszük górcső alá, amelyek zárt medencék,  eldugott zugában helyezkednek el, ahonnan már az út sem halad tovább. Egyértelműnek tűnik, hogy hovatovább elnéptelenednek, kihalnak ezek a falvak. Több helyen egész utcák maradtak lakók nélkül, a gyom, gaz felveri az elhagyott portákat.

Ezen falvak sorsa az átkos idején, a nagy iparosítással és tudatos vidéksorvasztással pecsételődött meg, és hiába volt „rendszerváltás”, a helyzet nem javult, a felelős politikum sem dolgozott ki koncepciót ezen települések életben tartására. A fiatalságot – ha még van egyáltalán – nincs mi helyben tartsa, nincs munkahely, rendre bezárnak az óvodák, iskolák, nincs orvosi ellátás, de néhol a bolt is hiányzik. Reményvesztett öregek ülnek a kongó házakban, és várják a hétvégét, hátha hazaruccannak városra szakadt gyermekeik. Hazajövőkben egyelőre nincs hiány, az elmenőket csak hazahúzza a szívük, így sok helyen falutalálkozót is szerveznek, hogy az elszármazottak ismét összejöhessenek. Van néhány olyan telepelülés, amely eldugott ugyan, de néhány lelkes helyi ember forgolódása, a faluturizmus megmentheti az enyészettől, ugyanakkor vannak olyan falvak, amelyeknek már csak napjai (azaz évei) vannak hátra.

Nézzünk néhány konkrét példát! Udvarhelyszék sok ilyen településsel „büszkélkedhet”. A táj jellege, a szabdalt térfelszín, a kis medencék, völgyecskék is kedveznek a leszakadásnak, melyet csak tetéznek a rossz demográfiai és munkahelyi kilátások.

Például Székelyszentmiklós. Siménfalva község egyik eldugott „bugyrában” található. Egykor virágzó, erős település, mára az óvoda, iskola bezárt, a lakók száma megcsappant. A házak harmada üresen áll. Vagy Nagymedesér. Szintén útvégi falu, ott van, ahol a madár se jár. Az utat ugyan leaszfaltozták nemrég, de nem hiszem, hogy ez megmentené a települést. Vagy Tordátfalva – valamivel följebb a Nyikó mentén. Szűk katlanvölgyben fekszik, rejtőzködve. Megközelíteni nehéz, elhagyni könnyebb. Nemrég falutalálkozót tartottak, akkor benépesült a falu, most újra kihalt. Az a néhány fiatal külföldre jár dolgozni. Az utcákat lassan visszahódítja a természet.

De kirívó példa Siklód is, Hargita megye délnyugati csücskében csücsülő település, egykor a megye második legnagyobb (!) faluja, ma lassan elnéptelenedik. Szerencsére, egyelőre sok a hazajáró, így hétvégenként van még élet. Kérdés: meddig? Valószínűleg a második generáció, amelyet nem köt annyi direkt élmény, már nem lesz ilyen lelkes hazajáró…

Székelyudvarhelytől nyolc km-re keletre fekszik a Nádaspatak völgyében Homoródremete, ahol 38 a lélekszám, valamikor ennyien voltak csak a Templom utcában, ma négyen lakják. Nincs iskola, óvoda csak egy szövetkezeti üzlet, amelyet Horváth Dénes vezet, a falubíró, meséli Márton Sándor. Gyermekkorában hangos volt a kicsi falu a gyermekzsivajtól, a játszótársat ma sokáig kell keresni. Az iparosítás megölt mindent, a fiatalokat elvitte a városba, télen kegyetlen a csend. Száz évvel ezelőtt még 300-an lakták, mára teljesen elnéptelenedett.

A szomszédfaluban Gyepesen valamivel jobb a helyzet, mert hétvégeken legalább benépesül a falu, de hétköznap itt is csend van. Százötvenre tehető a lélekszám, van I-IV osztály, a keresztelők, lakodalmak számát egy kézen meglehet számlálni. Annál több a tor. Az udvarhelyszéki hasonló sorsú falvak sorát folytatni lehetne.

Dr. Balázs Lajos egyetemi tanár, ismert néprajzkutató úgy véli, hogy összetett okai vannak mindennek, s e folyamat a Székelyföldön a kollektivizálás befejezése után, már 1962-ben elkezdődött, és nyugati befolyásra, a rendszerváltás után kiteljesedett. „Alig van aki művelje a földeket, a templom padjai egyre üresebbek, a fiatalok többsége elment a városokba vagy külföldön dolgoznak, csak választási kampánykor jönnek ide szépeket mondani a politikusok, nekünk, öregeknek pedig a havonta egyszer megjelenő postás jelent örömöt, aki hozza a kicsi nyugdíjat”-mondja Sz. Sándor a Nagyhomoród-menti egyik kicsi falu idős lakója. Néhány évtized alatt széthullnak a hagyományos székely faluközösségek, eltűnnek a régi szokások, és az elnéptelenedés következtében a romák válnak többségé egy-egy kisebb faluban. A pusztulás a nagyobb községekben nem érződik, nem annyira látványos bár mindenhol azonosak a jellegzetességei.

Maros megyében például kiürülő magyarlakta falvak falvak: Geges, Rava, Kelementelke és mások, Nyárádszentsimonban 2002-ben még 94 lakos élt ma már alig 60, a Libánfalva községhez tartozó Laposnyatelepnek, ahol 1966-ban még 869-en éltek, ma már egyetlen lakója sincs. Kovászna megyében sem ad derűlátásra okot a helyzet, gyermekhiány miatt bezárták a uzonfűzesi, lisznyói és csernátoni iskolákat.

Dr. Balázs Lajos néprajzkutató lapunknak elmondta, hogy az általa tapasztaltak szerint legelőször az 1962-ben befejezett kollektivizálás tette tönkre a székely falvak közösségét, amikor a parasztság elbizonytalanodott, mert „talpa alól kihúzták a földet”csökkent a nemzőkedv, céltalanná vált a több gyermek vállalása. Az elvándorlást ösztönözte az erőszakos iparosítás, az 1970-es évektől egyre több a bedeszkázott ablakú ház a falvakban. Ma már a nyugati, pénzhajszoló életforma sorvasztja a közösséget, a nők 25-35 év közötti életkorukban szülnek egy-két gyermeket, nem követett a régi többgyermekes modell. Fontos a karrier, a pénz, a házépítés és másod-harmadrangú a gyermekvállalás. A munkahelyek hiánya, bizonytalansága és a pszichés tényezők miatt is csökken a gyermekvállalási kedv. E hangulatot fokozza a média negatív propagandája is, a gyermektelen életmód népszerűsítésével, amely nem más, mint az elkényelmesedés eredménye. Ma már nem csak a székely férfiak mennek külföldre dolgozni, hanem a nők is, akik beteggondozókként, idősek ápolóiként esetleg többet keresnek, mint a férjük, így a családfő sokhelyütt másodrendűvé vált, ami szintén károsan befolyásolja a szaporulatot.

Összehasonlítva a falvak népességét, egyébként az is kimutatható, hogy valamivel jobb a helyzet a katolikus vallású falvakban, mint a más felekezetűekében, tájékoztatott dr. Balázs Lajos.
Balázs Árpád, polgarielet.ro