H. Péter legalábbis halotti nyugalommal feküdt koporsójában. Aztán felült. Nem tudta, hogyan és miért, de felült. Egészen biztos volt benne, hogy a program, melyen keresztül és mely által életét a túlélés után is irányította valaki, szóval az utolsókat rúgja. Mármint az utolsókat rúgja H. Péterbe.
Pétert gyötörte a lelkiismeret. Nem a lelkifurdalás, az nem, de a lélek. Bárcsak halhatott volna úgy, hogy lelke el is távozik belőle. De nem, ez az egész máshogy lett kitalálva. Ő is sokkal jobban kitalálhatta volna magát. Az álmait is jobban kellene (most már mindenesetre) irányítania. Akkor kevesebb gondja lenne az alvással. Megszűnne az, hogy éjszaka (nyilván valami örök fényességben, esetleg sötétségben) felriad, aztán pedig már nem tud visszaaludni. Ilyenkor elönti agyát valami (pl. düh), ő mintha megkattanna és tör, valamint zúz maga körül. A koporsó és ő maga sem ép. Indulatkezelés. Felírta neki az orvos a Frontint, hogy majd az segít az alvásban, pedig csak azt segítette elő, hogy rászokjon, de úgy igazán. Előfordult, hogy egy éjszaka összesen nyolc szemet vett be a Frontinból, mégsem tudott aludni, viszont utána egy hétig nem volt magánál (régebben még élvezte is). Leszedálta magát ahelyett, hogy életet, meg valódi érzéseket lehelt volna magába. Mégis, egyéves kislánya, valamint felesége mellette voltak. Egy szavukkal, érintésükkel, az őszinte, tiszta, erős szeretetükkel minden rosszat elűztek belőle, mellőle, életéből. És az a valaki távozott is. Átfogó, mindenre kiterjedő ördögűzés. Hála érte. H. Péter úgy érezte (egyébként nagyon helyesen), hogy sohasem lehet elég hálás kislányának és feleségének. Úgy azért a lét elviselhetetlen könnyűségét is jobban elviselte, hogy volt/van/lesz kiért, miért élni. Nyilván feltámadunk és Péter úgy érezte jobb pillanataiban, hogy ennek a ténynek egyfajta belső tartást kellene adnia. Így szebben, önmagunkkal és másokkal is igazságosabban lehet élni, meg adott esetben nyugodtabb szívvel elmenni. Kilehelni lényegünk.
H. Péter gondjai szaporodtak. Rohadt a foga a szájában, már több mint egy éve. Szájsebészet, ott kikapják a fogát, a fogorvos pedig majd leszedi azt a rengeteg fogkövet. Mert egyébként olyan szájszag, vagyis fogszag jellemezte H. Pétert, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Új fog, új élet, új pénznem, talentum, csak bírja fizetni. Nem akar már mindent olcsón megúszni, de ezt igen. Új fog(ak), jobb szag, legyen már tulajdonképpen illat, az már fogva is tarthatja. Fogcsikorgatva a külső sötétségben, az aztán létélmény. Összeszorított fogakkal egy dizájnos koporsóban. A koporsóból bármikor kiszállhat, s a földalatti labirintusban felfedezőútra indulhat. Kit talál és ki talál rá H. Péterre egy életre? Nyilván a kislánya és nyilván a felesége. Emberi és isteni is egyben a rátalálás és így már egy családban, családdal keresik Istent. Mindent, minden jót, mély szeretetet igyekeznek egymásnak megadni a családban (és a legtöbb szeretetet a gyermeküktől kapják, így teljes az emberségük és így teljes emberek ők feleségével), de van, amit csak Istentől kaphatnak meg. Meg is kapják, csak kivárják sorukat (sorsukat) és addig megérzik, megélik, mit is kapnak valójában Tőle már egy életen át.
H. Péter is örülne egy picivel több pénznek (vagy lehet az sokkal több is). Az Ünnepi Könyvhéten is ott lehetne, dedikálhatna (mivel tavaly a folyóiratok mellett két antológiában is megjelentek írásai), de
tartozik még pár (pár ezer) forinttal a Libero Neo könyvkiadónak (is), ezért nem mer a kiadó pavilonja
közelébe sem merészkedni. Inkább otthon (igen, föld alatt, mégis együtt a szeretteivel) marad.
Elmélkedik. Legalább dedikálna, ha már nem ír. Ha nem írok, nem vagyok, ahogy a Költő írta. Ő inkább olvas. Ulickaját, meg Erdős Virágot. Dolgozni sem megy be. Vasárnap? Minek? A könyvtár zárva (bár a könyv nyitott könyv számára), hétfőn majd nyit, a dokumentációs osztályon megvárják, munkával is ellátják, nem fog unatkozni. Élni? Csak élni kellene, tisztességesen, khm, élvezni... Országot váltani? Hiszen ő mindenhol önmaga lenne, az életét pedig nem egy másik országban, hanem önmagában is meg kellene oldania. Kislánya és felesége mindenben segítenek. Ők mindig megmentik. Gyermeke még a megfoganása előtt megmentette őt.
H. Péter szusszant egyet. Kinyújtózott, megmozgatta elgémberedett tagjait. Kimászott koporsójából, sétált egyet (egészségügyi séta), a labirintus végére ért, visszatért alkalmi magányából családjához.
Magához ölelte lányát és feleségét. Idilli kép. Folytatása következik. És mindez a valóságban is létezik.
Fotó az Elcserélt életek című filmből