Időpont: 2011. május 1. 17 óra 30 perc
Helyszín: Ráday Képesház (Ráday u. 25. Budapest)
Megváltoztatta-e az online irodalomkritika terjedése a hagyományos (értsd: kanonizáló, szakmailag frusztrált avagy elitista, ergo funkcióvesztésre ítélt) kritika beszédrendjét? Beszélhetünk-e internetes irodalomkritikáról, egyáltalán kritikáról a műfaj klasszikus értelmében, vagy az feloldódni látszik a különféle online műfajok, a publicisztikai témák és a társművészetekről szóló szövegek mediális vegyülékében?
Az internetes kritikának vajon sikerült-e legalább részben segíteni a kortárs irodalom alacsony olvasottságán? Van-e mód arra, hogy az interneten keresztül az irodalom magasabb „fogyasztói értékre” tegyen szert, és
népszerűvé váljon a szakmabeliek egymást olvasó (?) és kritizáló (?) klánjain túl is? És milyen kellene legyen a kritika nyelve, hogy ennek a közvetítő feladatnak meg tudjon felelni, ha egyáltalán meg akar bárminek is felelni?
Egy korábbi kritika-vita során többen a kritika nyelvének személyesebbé tételét tartották kívánatosnak. De az erre vállalkozó kritikusok, kritikus-csoportok olykor abba a csapdába eshetnek, hogy szubjektív ítéleteik
semmitmondóak lesznek az egymást olvasók szűk körén kívül. Mennyiben lenne szükséges tehát a személyesség mellett egyfajta közérthetőségre is törekedni annak érdekében, hogy a kritika orientáló értékű lehessen? És
persze: akar-e orientálni a kritika, vagy valami mást akar inkább? És mit?
Egy régebbi megállapítás szerint a jó kritika nem alkalmazott irodalomtudomány, nem is szubjektív ömlengés, hanem köznyelv. Segíti-e egy ilyen új köznyelv kialakulását az internetes irodalmi fórumok megszaporodása, vagy narcisztikus és premodern törzsek dialógusra képtelen egyvelegét nevezik eufemisztikusan „internetes irodalomnak”? Feladata-e, funkciója-e a kritikának a dialógus? Ha igen, kivel lép párbeszédbe? Ha nem, milyen új funkciói, módozatai alakultak ki?
Kompenzálhatja-e az internetes kritika az irodalom intézményeinek (tanszékek, nyomtatott folyóiratok, írószövetségek) funkcionális, anyagi, politikai és – sokszor – szellemi csődjét, vagy az online kritika maga is
illeszkedik az intézményesség avíttas erőviszonyaihoz, és képtelen tereket nyerni az internetezők, a populáris irodalom iránt érdeklődők, a társadalom nem-olvasó tagjainak körében?
A fenti kérdésekről három, sőt négy internetes irodalmi portál képviselőivel szervez vitát az Újnautilus: Benedek Anna (prae.hu), Pál Dániel Levente (prae.hu), Szekeres Dóra (litera.hu és könyves.blog.hu), Szegő János (litera.hu), Dobás Kata (ujnautilus.info), Borbély András (ujnautilus.info)
Az internetes kritikának vajon sikerült-e legalább részben segíteni a kortárs irodalom alacsony olvasottságán? Van-e mód arra, hogy az interneten keresztül az irodalom magasabb „fogyasztói értékre” tegyen szert, és
népszerűvé váljon a szakmabeliek egymást olvasó (?) és kritizáló (?) klánjain túl is? És milyen kellene legyen a kritika nyelve, hogy ennek a közvetítő feladatnak meg tudjon felelni, ha egyáltalán meg akar bárminek is felelni?
Egy korábbi kritika-vita során többen a kritika nyelvének személyesebbé tételét tartották kívánatosnak. De az erre vállalkozó kritikusok, kritikus-csoportok olykor abba a csapdába eshetnek, hogy szubjektív ítéleteik
semmitmondóak lesznek az egymást olvasók szűk körén kívül. Mennyiben lenne szükséges tehát a személyesség mellett egyfajta közérthetőségre is törekedni annak érdekében, hogy a kritika orientáló értékű lehessen? És
persze: akar-e orientálni a kritika, vagy valami mást akar inkább? És mit?
Egy régebbi megállapítás szerint a jó kritika nem alkalmazott irodalomtudomány, nem is szubjektív ömlengés, hanem köznyelv. Segíti-e egy ilyen új köznyelv kialakulását az internetes irodalmi fórumok megszaporodása, vagy narcisztikus és premodern törzsek dialógusra képtelen egyvelegét nevezik eufemisztikusan „internetes irodalomnak”? Feladata-e, funkciója-e a kritikának a dialógus? Ha igen, kivel lép párbeszédbe? Ha nem, milyen új funkciói, módozatai alakultak ki?
Kompenzálhatja-e az internetes kritika az irodalom intézményeinek (tanszékek, nyomtatott folyóiratok, írószövetségek) funkcionális, anyagi, politikai és – sokszor – szellemi csődjét, vagy az online kritika maga is
illeszkedik az intézményesség avíttas erőviszonyaihoz, és képtelen tereket nyerni az internetezők, a populáris irodalom iránt érdeklődők, a társadalom nem-olvasó tagjainak körében?
A fenti kérdésekről három, sőt négy internetes irodalmi portál képviselőivel szervez vitát az Újnautilus: Benedek Anna (prae.hu), Pál Dániel Levente (prae.hu), Szekeres Dóra (litera.hu és könyves.blog.hu), Szegő János (litera.hu), Dobás Kata (ujnautilus.info), Borbély András (ujnautilus.info)