A Magyar Írószövetség szeretettel meghívja Önt és kedves barátait 2011. március 10-én, csütörtökön az új nemzedékek, új tendenciák – két új évtized a magyar irodalomban című konferenciára.
Délelőtti program:
Elnököl: Sturm László
10.00 – 10. 30. Erős Kinga megnyitója
10.30 – 11.00. Dobás Kata előadása
Külső és belső terek a lírában
11.00 – 11.30. Sütő Csaba András előadása
Játék, irónia, közköltészet
11.30 – 12.00 Kránicz Gábor előadása
A regény, mint lehetőség és kihívás
12.00 – 12.30 Vita, hozzászólások
12.30-tól 13.30-ig ebédszünet

Délutáni program:
Elnököl: Rózsássy Barbara
13.30 – 14.00 Pieldner Judit előadása
Rövid-próza – hagyomány és újítás
14.00– 14.30 Deres Péter előadása
Dráma, hangjáték – divatok, tendenciák
14.30 – 15.00 Vita, hozzászólások
15.00 – 15.30 Sturm László összegzése

Az előadások szinopszisai:
Dobás Kata - Külső és belső terek a lírában
A tér fogalma meglehetősen tág, hiszen a vállalt vagy elutasított irodalmi hagyománytól kezdődően a referenciális és ismert helyeken át egészen a szövegek létrehozta fiktív terekig nyúlhat az az értelmezési mező, melyre itt rátekintünk. A fiatal magyar költészet tematizálta külső és belső terek egyaránt jellemezhetőek az otthonos, hideg, idegen jelzőkkel, melyek gyakran egyetlen szövegen belül fordulnak át ellentétjükbe. Máskor szövegek egész során jutnak el egy kezdeti kiindulási ponttól – legyen az szoba, utcasarok vagy haza – valahová, ahol felismerhetővé válik az indulási pont bizonytalansága.
Előadásomban többek között a következő szerzők költészetében kívánom megvizsgálni a fentieket: Babiczky Tibor, Borbély András, Győrffy Ákos, Király Farkas, Lanczkor Gábor, László Noémi, Lövétei Lázár László, Szalai Zsolt, Szálinger Balázs.

Sütő Csaba András -Játék, irónia, közköltészet
Előadásomban a költői megszólalás tétjével kívánok foglalkozni. Olyan lírai produktumok horizontális és összehasonlító áttekintésére teszek kísérletet, amelyek az elmúlt években – esztétikai és poétikai megfontolásaikat tekintve – döntően a körül forogtak, milyen kockázattal, téttel (nyelvi, ontológiai, metafizikai, mesterségbeli) járhat a költészet működtetése. A tétet aposztrofikus megnyilvánulásokban, meghatározottságokban (és meghatározatlanságokban), költői eljárásmódokban vizsgálom, melyek a poétikai tér benépesítésével, a költői arzenálok egymáshoz feszítettségével döntően eklektikus, kevert kódolású poézist eredményeznek. A kortárs költészet széttartó, divergens beszédmódjai a fenti aspektusokból mégis közös irányába mutatnak. Mindehhez Farkas Wellmann Endre, Karácsonyi Zsolt, Lövétei Lázár László, Mócsai Gergely, Szalai Zsolt, L. Simon László és Vass Tibor költészetét hívom segítségül.

Kránicz Gábor - A regény, mint lehetőség és kihívás
A kortárs magyar hosszúpróza egyértelműen az 1970-es és 80-as években bekövetkezett prózafordulat kontextusában értelmezhető. A jelenkori prózairodalomban kirajzolódó kánon mind tematikusan, mind pedig nyelvi-poétikai szinten azokat az irányvonalakat követi, amelyeket a prózafordulat jelölt ki az elmúlt bő három évtizedben. Különösen érdekes jelenség, ahogy egy újonnan született alkotás a prózafordulat éppen körvonalazódó kánonába megérkezik és ehhez viszonyul. Ennek értelmében rendkívül nehéz meghatározni például egy író "korát", mivel minden szerző akkor válik valóságos irodalmi szereplővé, amikor első műve megjelenik. Horvát Viktor 2009-ben publikált első regénye a Török tükör alkotóját ebben az értelemben egyértelműen fiatal írónak minősíti. A prózafordulatot követő újabb kortárs magyar prózában - ahogy ezt Szirák Péter is megfigyelte - egyre erőteljesebben jelenik meg a történet visszatérése a történet felszámolására irányuló korábbi törekvésekkel szemben. A 21. század első évtizedében tovább folytatódott például a családregény műfajának az újraírása, mint például Bartis Attila A nyugalom, vagy Dragomán György A fehér király című regényében, melyek közül utóbbi egyértelműen kapcsolható a prózafordulat egyik legproblémásabb műfaját képező aparegényhez. Hasonló módon értelmeződik újra a magyar történelmi regény által képviselt hagyomány Horváth Viktor Török tükör, vagy Bánki Éva Aranyhímzés című regényeiben. A korábban például Esterházy Péter (Tizenhét hattyúk) és Parti Nagy Lajos (A test angyala) által is alkalmazott posztmodern szerepjáték újabb állomását képezi Spiegelmann Laura Édeskevés című alkotása. Az említett szövegeket pedig szinte egyetlen egységbe fogja, hogy mindegyiknek fontos eleme az önéletrajziság (pontosabban gyakran ennek az imitálása), amely a személyesség diskurzusának színreviteleként – ahogy erre Szilágyi Zsófia is utal – úgy mutatkozik meg, mint a prózafordulat szövegeinek egyik legfontosabb jegye. Egyes szövegek akár a hatvanas és hetvenes évek társadalmi tabukat döntögető szociografikus regényei felől is értelmezhetőek, mint például Bódis Kriszta regénye az Artista. Mindezek után - és nem kizárólagosan - négy vonal emelhető ki: a családregény, a történelmi regény, valamint a szociográfia újabb adaptációi természetesen annak a hagyománynak a tükrében, amelyekhez az adott szövegek kapcsolódnak. Mindehhez rendelődik hozzá a már szintén hagyományosnak tekinthető Spiegelmann Laura nevéhez kötődő jelenség a korábbi hasonló játékok kontextusában.

Pieldner Judit - Beszédmódok a kortárs rövidprózában (Rövidpróza – hagyomány és újítás)
A tektonikus lemezekhez hasonlóan szüntelenül helyezkedő kortárs irodalom „dobozolása” kihívásokkal teli feladat, ez különösen érvényes az ezredforduló nyílt intervallumában született rövidprózai alkotásokra, amelyek sokszínűségükkel, zavarbaejtő sokféleségükkel szegülnek ellen bármiféle összegző kísérletnek. A szövegek folyamatosan meg- és elrajzolják az elbeszélő műfajok határait; a főként Mészöly, Örkény, Kosztolányi nevei által fémjelzett, valamint a publicisztika és szépirodalom határait elmaszatoló tárcahagyomány testébe íródnak és azt játékosan, (ön)ironikusan felülírják. Ezekben az elbeszélhetőség egyszerre formálódik a hit és a kétely, és főként az örök kérdezés jegyében: miből lesznek (a) történetek? Hol van a határ élet és írás között? És mi van a hiányzó történetek helyén?
Előadásom – a témához igazodva, rövid értekezőprózában – a kortárs (fiatal) rövidpróza főbb orientációit, erővonalait vázolja, elkülönítve – legalábbis erre kísérletet téve – beszédmódokat, alakzatokat, elbeszélői technikákat és nem utolsó sorban a narratív identitás (de)formációit a határon inneni és túli (e szöveg megszületésének idejében még túli és inneni) fiatal szerzőknél.
A kortárs (fiatal) rövidpróza alakzatait értelmezve, a (nagy)város és a vidék/kisváros szembenállás nemcsak tematikus, hanem főként prózapoétikai értelemben kínálkozik. Előadásom tágabban a kelet-közép-európaiság abszurd-groteszk kihívásaira adott narratív válaszokat, szűkebben pedig a jelzett tematikus elkülönülésnek különböző elbeszélői hagyományokat mozgósító, műfaji, narratív, modális aspektusait, kulturális különbségeit, a férfi-női perspektíva elmozdulásait vizsgálja a rövidpróza terében, (tö)réseiben. Hivatkozott szerzők többek között: Tóth Krisztina, Fekete Vince, Vida Gábor, Selyem Zsuzsa, Szvoren Edina, Berniczky Éva.

Deres Péter - Dráma, hangjáték – divatok, tendenciák
„Trendek és trendetlenek”, avagy áttekintés a kortárs magyar drámaírás állapotáról című előadásomban megpróbálom összefoglalni a mai magyar drámaírás legfontosabb jelenségeit, alkotóit, „műhelyeit”, s – ha ez lehetséges egyáltalán – csoportosítható fejleményeit. Gondolatmenetemben természetesen a drámairodalommal szimbiózisban élő színház jelenségeire is kitérek. Megvizsgálom, hogy a kortárs magyar drámaírás valóban „válságban” van-e; hogy ez a dilemma egyáltalán miért, milyen érvekre támaszkodva merülhetett, merülhet fel a szakmai vitákon. Kitérek arra, hogy egy „mai magyar” drámaírónak milyen lehetőségei vannak, hogy műve eljusson az olvasókig, ideális esetben a színházi közönséghez.
Esszém összefoglaló jellegű – azzal a nem titkolt céllal, hogy egy rövid előadás keretein belül minél több konkrét példával érzékeltessem a vizsgált problémákat; minél több kortárs alkotó neve és drámacím hangozzon el, mert gyakorló dramaturgi tapasztalataim szerint a közönség csak egy meglehetősen szűk rétegét ismeri a mai magyar drámatermésnek.