Két napja szakadt az eső, reggel már fejfájással ébredt. A hétfő reggelek rutinjával megadóan tűrte a két gyermek nyafogását. Lánya ordítva követelte nyári szandálját harisnya bugyival (adj uram észt az óvodásoknak), felesége meg kiosztott egy soron kívüli pofont a fiúnak, mert elsunnyogta a tegnapi verstanulást. Kapkodva magába döntötte a tűzforró kávét, majd kettesével véve a lépcsőket leszáguldott és éppen időben ért a megállóba ahhoz, hogy még lássa a távozó busz halványuló fényeit. Dühe lassan szomorúságba ment át, és egészen kicsire összehúzva magát esernyője alatt csüggedten nézte a pocsolyák felszínén ugráló fényeket. A szemközti padon ismerős hajléktalan emelgette felé félig telt palackját és mosolygott. Undorodva viszonozta az üdvözlést, majd elfordult. Közben elállt az eső, ám hirtelen támadt szél kavarta fel a kis tér ázott szemetét. Tökmagos zacskó hengergett felé, majd egy félig ázott papírt csapott nadrágjára a szél. Bosszankodva mozgatta lábát, ám a cetli a nedves papírok makacsságával tapadt a ruhájára. Határozott mozdulattal hajolt le utána. A tenyérnyi, kissé ázott papíron két szó virított, ÖN NYERT! Ebben a pillanatban a fékező busz sóhajára eszmélt és a papírt szórakozottan a zsebébe gyűrte. Késő este volt már, mikor a gondosan fotelre fektetett nadrágjában kotorászva előhúzta a papírt. ÖN NYERT, harsogták a jellegzetes formájú betűk és hirtelen aritmiája lett. Torka bedagadt, alig kapott levegőt, halántékán kicsiny szellem újjak doboltak vad indulót. Atyaúristen, nyertem, dübörögtek benne a szavak. Nyertem, zsibogta a szíve, nyertem, égtek a fülei, nyertem, jártak örömtáncot lábujjai a szőnyegen. Le kellett üljön. Tört mozdulattal huppant a fotelbe és ujjai szórakozottan masszírozták halántékát. Kába volt, valami áldott, megkönnyebbült fáradtságot érzett a tagjaiban. Megváltás, megváltás, keringett a szó a fejében. ÖN NYERT, suttogták kéjesen a fülébe. ÖN, nem maga, nem hé, nem haver. NYERT. Nyert, ringatták hullámot vetve a szavak, édességüktől kicsurrant a könny a szeméből. És látta, ott a kiült fotelban hátradőlve látta jövendő életét, a gondtalanság megülepedett biztonságát, a jómód meleg ölelését. Reggel mámorosan ébredt, bár ezt első pillanatban maga sem értette, aztán a fotelről lecsúszott nadrágra nézett és elmosolyodott. Kéjesen elnyújtózott a takaró melege alatt és elaludt. Tíz körül lépett ki az ajtón, ma később kezdek, csókolta homlokon hitetlenkedő hitvesét, majd nagyobb bankót nyújtott a padon ücsörgő hajléktalannak, ki fogatlan mosollyal emelte felé palackját. ÖN NYERT, dúdolta magában elégedett mosollyal és tánclépésben mondott fel elképedt főnökének, miután megcsipkedte titkárnője fenekét (erre oly régen vágyott). Szándékosan nem köszönt a portásnak, akit magában elkönyvelt érzéketlen marhának, mióta egy késésnél bemártotta a főnöknél. De ez már múlt idő, gondolta szemérmes boldogsággal és elindult, hogy beváltsa nyereményét. Egy padra ült le, távol a tér mindig zajos szökőkútjától és elővette a kis papírt. ÖN NYERT, búgták a betűk és ő elégedetten bólintott, tudom. Na, nézzük, fordította át kíváncsian a másik oldalt. Egyenletes simaságú, fehér papírt látott. Sehol egy név, egy cím, egy jelige. Egyetlen betű vagy szám. Lássuk csak, gyűrte le kezdődő idegességét. ÖN NYERT, nyerítettek csúfondárosan a szavak az egyik oldalon, a másikon semmi. Idegesen forgatta, hajtogatta, fény felé tartotta. Talán valami vízjel, titkos szám, de semmi nem látszott a bágyadt őszi fényben. Aztán elindult. Az újságosnál kezdte, majd a környező boltokba tért be. Két hónapba telt, mire az összes újságost, boltot, lottózót körbejárta a környéken. Majd nagyobb köröket is tett, egyszer aztán elfelejtett hazamenni. Egy év után a családja is lemondott róla, miután felfeszítve a kórház ablakát, megszökött. Azóta a környéken bolyong, üdvözült mosollyal tapogatja zsírfoltos nadrágja zsebét, és néha elfogadja, ha egy ismerős hajléktalan filléres borral kínálja a palackból.
Forrás: erdelyimagyarok.com