Pitiáner csúsztatások története… Olvasom az úgynevezett tényfeltáró újságcikkeket, és az jut eszembe, hogy ezek után Schmitt Pált, a párbajtőrvívásban kétszeres olimpiai bajnokot nem lehetne-e megvádolni a bajnoki cím ellopásával, netán eltulajdonításával. Nem lehetne-e rákenni azt is, hogy a magyarok nem szovjet tiltásra nem mehettek 1984-ben a Los Angeles-i nyári olimpiai játékokra, hanem azért, mert éppen akkor Schmitt az OTSH elnökhelyettese volt? Igaz, az olimpiai részvételről szóló szavazáson nem vett részt. Végül is ezt is meg lehet másítani, hiszen itt már mindent lehet. Sportot lehet űzni a haza áruba bocsátásából. Európát fel lehet lázítani hazugságokkal, dezinformációkkal Magyarország ellen. Végzik mindezt balliberális hölgyek és urak, akik magyaroknak vallják magukat, s ugyan Magyarországon van a bejelentett lakcímük, de igazi otthonuk nem itt van.

A politikával alig foglalkozók számára is világos, hogy a Schmitt Pál köztársasági elnök ellen irányuló lejáratási kampány része annak a szocialista, liberális, nemzetközi pénzpolitikával átszőtt, jól szervezett támadásnak, amelynek végső célja Magyarország végzetes meggyengítése, kiszolgáltatása. Ehhez a piszkos munkához sajnos találtak neves hazai és külföldön élő magyarokat is. Konrád György a The New York Timesban odáig megy, hogy szemét ország szemét miniszterelnökéről beszél. Ezt melyik amerikai vagy nyugati polgár merné megtenni? A gyanús múltú, volt SZDSZ-es író nem átall Magyarország ellen sajtótájékoztatót tartani Brüsszelben Guy Verhofstadttal, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetőjével. Céljuk szégyenpadra vinni hazánkat, mert Konrád szerint diktatúra, pártállami Kádár-korszak van nálunk kialakulóban.

Világos, hogy miért mondja. Miután a népakarat miatt a hazai ellenzék eljelentéktelenedett, az Európai Unió baloldala vált a jobbközép többségű magyar parlament egyetlen ellenzékévé. Ez ritkán fordult elő Európa történetében. Most ezzel kell szembenéznünk, ezzel kell megküzdenünk. A célkeresztben nem Schmitt Pál, hanem rajta keresztül Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya, valamint sok-sok százezer békemenetelő és a hazája sikeréért drukkoló több millió magyar ember áll. Schmitt Pált azért kell lehetetlenné tenni, mert az elmúlt két évben tevékenyen közreműködött, részt vett a magyarság identitástudatának megerősítésében, Magyarország függetlenségének megalapozásában. Mint államfő nem akadályozta, hanem segítette az új magyar alkotmány, Magyarország alaptörvényének létrejöttét.
De nézzük a köztársasági elnököt ért támadásokat. A háttérben meglapuló, komoly anyagi támogatással rendelkező láthatatlan kezeket nem a közerkölcs javítása vezeti, hanem politikai, hatalmi megfontolások. Gusztustalan egy munka, ahogyan valakinek egy húsz évvel ezelőtt megírt dolgozatában turkálnak. Az összemosott vádak sok sebből véreznek. Plágium­nak az a mű tekinthető, amelyben a szerző semmilyen formában – sem a szövegben, sem a szöveg utáni irodalomjegyzékben – nem jelöli az általa forrásként felhasznált műveket. Schmitt Pál a kisdoktori értekezés végén, az irodalomjegyzékben és a szövegben is egyértelműen jelezte a forrásmunkákat s azt, hogy az általa benyújtott disszertáció nem kizárólag a saját gondolatait tükrözi. Az akkori hatályos jogszabályok szerint tudományos művek esetében a vonatkozó szakirodalmat kötelező is felhasználni. Schmitt Pál doktori disszertációja maximálisan eleget tett a társadalmi hasznosság, az újszerűség és a gyakorlatban való hasznosíthatóság követelményének, amit az opponensi vélemények egyértelműen alátámasztottak. Két egyetemi tanár és egy egyetemi docens adott summa cum laude fokozatot Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című disszertációnak.

A plágiumvád tehát gyenge alapokon nyugszik. Legfeljebb annyit lehetne megjegyezni – ahogyan ezt tette Esterházy Péter néhányszor más írótársával –, hogy ,,vendégszöveget” használt a kiváló sportoló, a MOB akkori elnöke. Legutóbb ismertté vált plágiumot az egyik elhíresült magyar író követett el, amikor volt barátjának vígjátékát adta elő saját neve alatt. De hát erről nem szeretnek beszélni a balliberális eszmetársak.

Ez a harcmodor lejáratja az opponens szakértő egyetemi tanárokat, nevetségessé tesz egy húsz évvel ezelőtti tudományos eljárást, miközben sérül az érintett egyetem autonómiája is. De lejáratja – az általuk kedvelt – köztársasági elnöki intézményrendszer tekintélyét is. Érdekes, ha komoly kifogások is merültek fel az ötvenhatosok részéről Göncz Árpád egykori köztársasági elnök múltját illetően, azért soha nem gondolta egyetlenegy jobboldali újságíró sem, hogy beveti magát a különféle levéltárak titkos irataiba, és kompromittáló dokumentumokat hoz a köztársasági elnökről. Ez a nehezen megszerzett demokrácia végét is jelenthette volna. Micsoda háborúságot! Nekik semmi sem számít? Érdemes lenne lehiggadni és megvárni a következő választásokat. Demokrataként kellene viselkedni, nem csak beszélni róla.
Forrás: Magyar Hírlap