- A Pólus Online interjúsorozatának alanyául egy olyan művészembert választottam, aki nemcsak a zenei világban, az operettek és operák világában, hanem a színpadon is otthon érzi magát.
László Boldizsárt a Cotton Club Singers alapítóját, az éppen most a Miskolci Színház repertoárján futó „Parasztbecsület – Bajazzók” beugrós tenor főszereplőjét arról kérdeztem, hogy hogyan is indul egy ilyen ígéretes karrier?
- A Singers megalakulása előtt már biztos volt, hogy egyszer az opera műfajában el fogok indulni.
Akkori énekmesterem Sík Olga néni nagyon lökött ez irányba, viszont pont az Ő tanítványaiként alapítottuk meg a Singers-t, így 15 évig jegelnem kellett a dolgot, mivel olyan szép sikereket értünk el a csapattal, és mindig tudtunk megújulni. Valószínű ez a titok ezen a pályán...addig van értelme, amíg van megújulásra erő...ha nincs, akkor azt a részét abba kell hagyni, és másban kell keresni.
Ez az érzés nekem 5 éve jött el, amikor megkerestem mostani énekmesteremet, mivel sajnos Sík Olga akkorra már nem volt aktív.
Berle Sanford Rosenberg volt az, aki kinyitotta azt a kaput, amivel mai napig helyt tudok állni ebben a műfajban is.
- Térjünk egy kicsit vissza a Cotton Club Singers zenekarra? Milyen alapgondolatok sarkaltak arra, hogy létrehozd az együttest? Hogyan pattan ki egy ilyen gondolat, egy képzett zenész fejéből és melyek azok a szempontok, amely szerint - adott esetben – megválasztja a stílusirányt és a műfajt? Mert köztudattan a Cotton Club Singers sajátos zenei struktúrát képviselt a magyar zenei palettán.
- Sík Olgánál kötelező volt a közös többszólamú éneklés...
A zenekar spontán állt össze, egy fellépés sorozatra kerestek fiatal énekeseket. Beválasztottak négyönket: Zsédenyi Adrit, SZűcs Gabit, Kovács Pétert és engem. A fellepés sorozatra nem nagyon jöttek nézők, ez fenn volt a budavári labirintusban nyáron...
Be voltunk rakva egy katakomba folyosó végére. Ha odatévedt 1-1 túrista, akkor zenéltünk. Egyébként meg unatkoztunk, és ezen délutánok alatt raktunk össze néhány többszólamú dolgot. Aztán láttuk, hogy ezeknek van a legnagyobb sikere. Majd az utolsó fellépés után lejöttünk a várból, és elmentünk a Vígszínház mögé, és beültünk egy helyre. Beültünk rendeltünk, és arról beszélgettünk, hogy valahol folytatni kellene. Valahogy a tulaj odakeveredett az asztalunkhoz, és kiderült, hogy ezen a helyen szoktak a pincében koncertek lenni. Rá egy hétre volt az első koncertünk Cotton Quartett néven, mert a hely neve akkor Cotton Club volt.
Itt több mint egy évig minden csütörtökön felléptünk.
- Félretéve az együttes iránti elfogultságodat, milyen szerepekben érezted, érzed azt, hogy most valami kiemelkedőt alkotsz? Mikor érzed az átszellemülést, az alkotási túltejesítés generálta belső égést, a sikerélmény felhalmozásából létrejövő (ha lehet így nevezni) alkotói orgazmust?
- Hát ezt minden szerepben illik elérni, de talán a Faust Elkárhozása volt az. A szerep súlya, és a zene hihetetlen sodrása miatt.
- Ha már az értékeknél tartunk... Válaszolnál nekem arra a kérdésre, hogy kit tartasz az úgynevezett mesterednek, akinek az eddigi szerepléseid alatt a bőrébe bújtál? Kinél érezted az előbb említett pozitív töltést?
- Benjamino Gigli, illetve egyre inkább Mario Del Monaco...
- Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Lehet még életerőt lehelni a parciális térebe, – vagy József Attilás képvilággal élve a város peremére szorult művészetbe? Ebben a tekintetbe pesszimista vagy optimista vagy?
- Én nem látom ilyen sötéten, ha ilyen érzés bekerülne az operai életembe, azonnal otthagynám. Nekem nincs arra szükségem, hogy 10 körömmel kapaszkodjak egy műfajba, hogy mindenáron színpadon legyek.
- A közeljövőben hol láthat téged a közönség? Milyen szerepek várnak rád? És mely az a karakter, amelynek megformálását nemcsak kihívásnak, de egy újabb lépcsőfoknak tartod a saját magad felé történő szakmai bizonyításképpen?
- Ma Van az Anyegin premier Szegeden. Tovább játszom Pozsonyban a Toscát, a Due Foscarit, Kassán az Álarcosbálban leszek március 23-án. Április 5-én beállok a pozsonyi Bajazzók és a Parasztbecsület főszerepére, és ugyancsak a Parasztbecsületben láthat még 7 alkalommal a miskolci közönség.
Ami nagyon közelálló karakter, és ígeret is van rá, az a Trubadúrból a Manrico.
Eddig minden szerep lépcsőfok volt, és felfelé vitt. Hál istennek a 2011-12-es szezonra felkértek az Állami Operába több szerepre (de egyelőre ezekről még nem beszélnék), illetve folytatom Pozsonyban és Szegeden is a megkezdett utat.
Készítette: Bencze Attila