(Pilinszky János emlékezete)

Pokloknak hetedik körében
alkottál gyönyörű egészet
korlátok között zsolozsmáztál

kétéltű szörnnyel hadakoztál
maradak vérzik be a mennyet
hold süt sötét temetőkertben

jégüres csillagok kopognak
elhagyatottan felzokognak
rongyaidból félig kitakarva

megbélyegezve kiátkozva
senkiföldjén fonnyadt virágot
láttál vad rettenetes álmot

haldoklóknak tűznehéz ingét
viselted érezted föld ízét
ínyedben erdők avarjában

halott édesanyád hajában
bárány voltál érted jöttek
véred hullott a vesztőhelyen

világod hóba fagyba dermed
cserbenhagy már tulajdon tested
elmerül arcod szemed lelked

egyetlen szavaddal felemelsz
két szemed gurul mint két kavics
hajad ikon-arcod felfénylik

égi kegyelmed megkapod mégis
hófehér krátered megvakít
angyalszárnyad végső útra hív