Közel egy évszázada annak, hogy véget ért az I. világháború, amely után a győztes hatalmak a Versailles-ban megtartott tárgyalásokon érvényesítették háború előtti szándékaikat. Az 1920. június 4-én Magyarországra kényszerített „béke” méltánytalansága és a nemzetközi jogi elvekbe ütköző volta már az aláírás napján is nyilvánvaló volt, de fölülvizsgálatára és igazságszolgáltatásra mindmáig nem került sor.
A korábban a Magyar Királyságban élő és az 1222 óta írott alkotmánnyal rendelkező, jogállamiságból Európának példát mutató országban államalkotó szerepet játszó magyar nemzetet hétfelé szaggatták, és 3.5 millió magyart megkérdezése nélkül, akarata ellenére idegen uralom alá kényszerítettek.
1920. június 4-e óta az Európa történelmében – a déli harangszóban megörökített és naponta emlékezetbe idézett – védőszerepet játszó, elévülhetetlen érdemeket szerzett magyar nemzet elvesztette össznépi képviseletét.
A hétfelé szaggatott és harmadában hozzá ellenségesen viszonyuló, idegen uralom alá kényszerített magyarság össznépi képviseletét kilenc évvel később, 1929-ben, a Magyarok I. Világkongresszusa révén nyeri vissza.
Az 1938-ban megtartott Magyarok II. Világkongresszusa életre hívja a Világkongresszusok ülései között is működő, állandó ügyvivő testületként a Magyarok Világszövetségét. A kommunizmus évtizedei alatt bekövetkezett, 54 évig tartó kényszerszünet után 1992 óta a magyar nép egészét képviselő Magyarok Világkongresszusa négyévenkénti rendszerességgel ülésezik.
2008-ban augusztus 16–20-a között Budapesten a 70 éves Magyarok Világszövetsége szervezésében 1000 küldöttel megtartotta ülését a Magyarok VII.Világkongresszusa, amely legfontosabb határozatával nyilatkozatot fogadott el a magyar nép önrendelkezési jogáról (1. melléklet). Ez kinyilatkoztatja a Magyarok Világkongresszusa által megtestesített teljes magyar nép önrendelkezési igényét az ENSZ Közgyűlése által 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya alapján, amelynek első cikkelye kimondja:„Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.”
A Magyarok VII. Világkongresszusának nyilatkozata a magyar nép önrendelkezési jogáról külön mellékletben nyújt kezet Európa nemzeteinek, külön megszólítva a szlovák, az ukrán, a román, a szerb, a horvát, a szlovén és az osztrák nemzet polgárait és kormányait, biztosítva őket arról, hogy a magyar nép számára az ő önrendelkezésük is elvitathatatlan érték.
Az önrendelkezési nyilatkozat megállapítja, hogy a magyar kérdés méltányos rendezése nélkül az Európai Közösség (Európai Unió) nem lehet „a szabadság, a jog és a biztonság” térsége.
A Magyarok VII. Világkongresszusa keretében több mint ötszáz küldött részvételével megtartott Trianon Újraértékelése Konferencia egész napos elemző vita alapján Indítványt fogadott el az 1920. évi trianoni és az 1947. évi párizsi béke fölülvizsgálatáról, amely 7 pontos indoklással követeli, hogy a nemzetközi közösség vessen véget, a magyar népet kollektíven büntető trianoni és párizsi béke máig tartó következményeinek, és szolgáltasson Igazságot Magyarországnak! (2. melléklet). Egyben elegendő bizonyítékát adja annak, hogy az I. világháborút lezáró békét tudatosan félrevezetett politikusok hozták Európa népeinek – mára feltárt – korrupciós alapú félretájékoztatásával.
Az egyetemes magyar népet megtestesítő Magyarok Világkongresszusa által, annak VII. ülésén, 2008 augusztusában elfogadott határozatokat végrehajtva, mint a Magyarok Világkongresszusának állandó, ügyvivő testülete, a Magyarok Világszövetsége ezennel
P E T Í C I Ó T
terjeszt elő, amelyben kéri az I. világháborút lezáró trianoni (1920. június 4.), valamint a II. világháborút lezáró párizsi (1947. február 10.) béke fölülvizsgálatát, a magyar nép további hátrányos megkülönböztetésének megszüntetését és igazság szolgáltatását a magyar nép számára. Ez a jelen körülmények között – tekintettel jelentőségére és kihatására – egyet jelent az Igazságot Európának! felhívással.
A kérelem alátámasztására az eddigieken túlmenően a következő
Indoklást
terjesztjük elő.
1. Az I. világháborút lezáró versailles-i béke során a nemzeti elvre való hivatkozással, Magyarország területe kétharmadának elcsatolásával korábban soha nem volt államokat hoztak létre, például Csehszlovákiát és Jugoszláviát, vagy bővítettek soha nem volt méretűvé, mint Romániát. Csehszlovákiát még a történelmi elv alkalmazásával is megjutalmazták, ekként lehetővé téve számára 3 millió német lakosának bekebelezését. Valamennyi új állam létrejöttét az önrendelkezési elvvel indokolták meg.
Ugyanakkor Magyarországgal szemben a nemzetközi jog valamennyi elvét semmibe véve jártak el, megtagadva tőle mind a történelmi, mind a nemzeti, mind az önrendelkezési elvet. Ekképp jutottak színmagyar területek és közösségek a fent nevezett utódállamok uralma alá.
Nyilvánvalóan a nemzetközi jog elveivel ellentétes kettős mérce fenntartásáról van szó, amely hátrányosan különbözteti meg a magyar anyanyelvű embereket. A hátrányos megkülönböztetés a rasszizmus egyik tipikus és elítélendő módszere.
Több, mint 90 évvel a háború befejezése után a Kárpát-medencében élő magyarok ma sem kapnak választ életük sorsformáló kérdéseire. Ha például legitim egy államból azon a jogcímen kiszakadnia egy nyelvi közösségnek, hogy szlovák nyelven beszél, akkor ugyanezen elv alapján miért nem legitim a ma is magyar többségű területek kiválása a mesterségesen létrehozott államokból, és a magyar nyelvet beszélők Magyarországhoz való visszatérése?
2. Az 1920. június 4-én ránk rótt büntetés elfogadhatatlanul igazságtalan volt. Tényként kell kezelni, hogy Magyarország nem tehető felelősséaz I. világháború kirobbantásáért. Az I. világháború kitörésekor Magyarország nem önálló államként, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia tagjaként kényszerült hadba lépni, hiszen 1867 óta a bécsi hadügyminisztérium döntött Magyarország katonapolitikai ügyeiről, ahogyan a birodalom kül- és pénzügyeit is Bécsből irányították.
1914. július 7-én gróf Tisza István magyar miniszterelnök a Koronatanácsban egyedül szavazott a háború ellen, sőt másnap levélben is kérte Ferenc József császárt, hogy a Monarchia ne indítson háborút. Még a vétója következtében meghiúsult háború-indítás újratárgyalásakor, 1914.július 14-én is csak azzal a feltétellel engedett a rá nehezedő nyomásnak, ha jegyzék születik a nagyhatalmak és az érintett országok felé arról, hogy Magyarországnak egy győztes háború esetén sem lesznek területi igényei a megtámadni tervezett Szerb Királysággal szemben.
E tényállással szemben a szövetséges hatalmak sajtója telekürtölte a világot azzal a gyalázatos hazugsággal, hogy gróf Tisza István szervezte volna meg az I. világháború kirobbantásának ürügyéül használt szarajevói gyilkosságot, amelynek áldozatául esett Ferenc Ferdinánd trónörökös.
Ezzel szemben a politikum akkor is tudta, és később cáfolhatatlanul igazolást nyert, hogy a szerb titkosszolgálat által kitervelt és levezényelt akcióról volt szó.
Amikor a Magyarország ellen koncepciózusan felépített háborúindítási vádat cáfolni lehetett volna, 1918. október 31-én otthonában, szerettei szeme láttára, gyalázatos módon meggyilkolják a háborút vétójogával is megakadályozni próbáló magyar miniszterelnököt, gróf Tisza Istvánt.
3. Magyarország feldarabolását – bizonyítható módon – jóval az I. világháború kitörését megelőzően eltervezték. E szándék és annak megvalósítása nem a háború kimenetelének függvénye volt, ezért nem kellett volna a háborút lezáró béke tárgyát képeznie. Ezt az állítást az alábbi tények támasztják alá:
· Az 1914. június 23-án, tehát a szarajevói gyilkos merényletet megelőzően az Oroszország, Szerbia és Románia között létrejött katonai egyezmény Szerbiának ígért olyan magyar területeket, amelyeken szerbek sohasem éltek. Ezt az ígéretet az 1918. november 13-i belgrádi szerződéssel az antant hatalmak teljesítették is annak ellenére, hogy ekkor Oroszország már nem is létezett, a területén létrejövő Szovjetunió pedig nem volt tagja az antantnak.
· Az 1918. november 3-án Páduában teljes felhatalmazással aláírt és az Osztrák-Magyar Monarchia és a Szövetségesek között mindennemű fegyveres konfliktusnak véget vető fegyverszüneti egyezmény érintetlenül hagyta Magyarország területét.
Ennek ellenére – vagy éppenséggel ezért – tíz nap múltán, a hatalmat 1918. október 31-én, gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának napján magához ragadó hazaáruló gróf Károlyi Mihály kormánya Belgrádban katonai egyezményt köthetett a francia hadsereg képviselőjével, amely megengedi az ellenséges erőknek, hogy mélyen Magyarország belsejében húzódó, akkor csapataik által még el nem ért demarkációs vonalakra fejlődjenek fel. Mindezekre anélkül került sor, hogy időközben Magyarország bármely fegyveres konfliktusba keveredett volna
Károlyi Mihály hazaáruló voltát cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy öt hónap múlva, amikor a hatalomról lemondani kényszerült, Magyarország legádázabb ellenségéhez, Edvard Benešhez menekült, tőle kapott útlevelet, amellyel világgá ment, költségeit pedig egy Panast nevű, londoni cseh bankár fedezte.
· Az 1918. november 3-i páduai fegyverszüneti egyezmény aláírása után döbbentek rá az antant hatalmak, hogy elvi akadályba ütközik a korábban titkos szerződéssel Romániának ígért Erdély átadása. Románia ugyanis az I. világháború alatt többször cserélt szövetségest, 1916-ban alkalmasint hátba is támadva szövetségesét.
1918. május 8-án a németekkel aláírt békeszerződéssel végképp kizárta magát az antant hatalmak közül. A politikai lehetetlenséget katonai eszközökkel oldották fel: öt nappal a páduai fegyverszüneti egyezmény megkötése után, 1918. november 8-án a francia hadvezetés kettéosztja a Szerbia területén lévő csapatait, és egyik felét Berthelot tábornok vezetésével Bukarestbe irányítja, ahol megdöntik a németekkel szerződött, regnáló román kormányt, helyébe újat ültetnek, amely immár alkalmas arra, hogy Romániát a győztesek oldalára állítsa, és jutalmul megajándékozza Erdéllyel. (Lásd Románia új miniszterelnökének, Brătianunak Clemenceau francia miniszterelnökhöz írt 1918. november 8-ai köszönőlevelét.)
· Bár a páduai fegyverszünet mindenféle harci cselekmény beszüntetését kimondta, az antant-hatalom Franciaország, saját fegyverszünetüket felrúgva hadüzenet nélküli háborút indított Magyarország ellen. Ez tény, akár az Osztrák-Magyar Monarchia részének tekintették, akár Clemenceau utasítása szerint az antant által el nem ismertnek, azaz politikai értelemben nemlétezőnek(!) tekintették Magyarországot.
Ezt a hadüzenet nélküli háborút – a szerbeket kivéve – olyan etnikumokból toborzott alakulatok bevonásával folytatták, amelyekkel Magyarország a fegyverszünet előtt sem állt hadiállapotban (csehek), vagy amelyekkel érvényes békeszerződésben rendezte az antant-hatalmak felbujtására őt hátba támadó, áruló szövetséges által létrehozott háborús viszonyt (románok).
Illetve olyan fantom nemzetállamokkal, melyeknek se állampolgárai, se határai, se történelmük, de legfőképpen államalkotó nemzetük sem volt, amelyek tehát csak az antant-vezérkarokat mozgató háttérerők és az őket kiszolgáló, hazájukban ismeretlen vagy tábor nélküli maroknyi emigráns politikus vágyaiban „léteztek”, mint Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság/majdani Jugoszlávia.
Károlyi Mihály tettestársa, a másik hazaáruló, Lindner Béla hadügyminiszter, aki már a belgrádi katonai szerződés nyomán indított kisantant hadművelet előtt feloszlatta a magyar hadsereget, Jugoszláviába menekült és haláláig ott élt, majd szobrot állítottak emlékére.
4. A versailles-i békében a Magyarországra vonatkozó határozatokat durva hazugságokkal félrevezetett döntéshozók hozták. Lloyd George brit miniszterelnök később elismerte, téves adatok alapján döntöttek: „Voltak egyes szövetségeseink, akiknek minden bizonyítéka hazug és meghamisított volt. Hamis alapokon döntöttünk.” (Lloyd George, Queen’s Hall-i beszédek, Attachment 62)
5. A trianoni béke igazságtalanságát legkeményebben bizonyító tétel az, hogy Magyarország területéből még annak az Ausztriának is juttat 4026 négyzetkilométert, amelyet sokkal inkább terhelt a felelősség a háború indításáért, mint Magyarországot. Tehát az az Ausztria is kapott területeket Magyarországtól, amellyel Magyarország a háború ideje alatt mindvégig egyazon államot alkotott!
6. A Kárpátaljával történtek megközelítik az ausztriai eset méltánytalanságát. Trianonban még Csehszlovákiának ítélték, hogy az ott többségben élő ruszinokkal gyarapítsák az új állam szláv népességének arányát. Ám Beneš elnök minden jogalap nélkül egyszerűen átengedte a területet a Szovjetuniónak. Ekképp lett Kárpátalja a Szovjetunió szétesését követően annak az államnak, Ukrajnának a része, amelyhez történelme során soha nem tartozott. A területén ezer év óta élő ruszinoknak és magyaroknak még a népszavazás, azaz az önrendelkezés jogát sem biztosították.
7. A trianoni béke kihirdetését követő években a történelem ékes bizonyítékot szolgáltatott arra, mennyire hamis volt a háborús készülődést szító antant országokbeli propaganda, mely szerint Magyarország a népek és a nemzetiségek börtöne lett volna. Az Ausztriához csatolt területek falvainak lakosai nem nyugodtak bele az elcsatolás tényébe, és az önrendelkezési joguk megtagadását követően fegyveres küzdelmet folytattak annak érdekében, hogy visszacsatolják őket Magyarországhoz. Tíz falunak sikerült ezt 1923-ban elérnie.
Magyarország befogadó, az idegeneket államalapító királyunk óta tisztelő magatartásának ékes bizonyítéka abban állt, hogy e falvak népessége döntő mértékben nem magyar, hanem német és horvát nemzetiségű volt! Tehát a német többségű falvak el akartak szakadni a német ajkú Ausztriától, és visszatértek hazájukhoz, a Szent Korona országához, Magyarországhoz.
A tisztelet jeleként álljon itt a tíz visszatérő falu neve: Alsócsatár, Felsőcsatár, Horvátlövő, Kisnarda, Nagynarda, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa.
8. Az utódállamok szinte semmiben nem váltották be szerződéses kötelezettségeiket, amelyek szerint azt vállalták, hogy az uralmuk alá kerülő magyaroknak biztosítják emberi és nemzeti jogaikat.
Éppen ellenkezőleg, a Magyarországtól elkobzott területeket birtokló országok – Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia – egyeztetett politikával igyekeztek Magyarországot gazdaságilag és politikailag elszigetelni, a területükhöz csatolt magyar nemzetrészeket felszámolni, beolvasztani vagy felbomlasztani. Vagyis etnikai tisztogatást folytattak! Vagyonelkobzás földreform címén, oktatási és kulturális elnyomás, hűségnyilatkozatok kikényszerítése, kolonizáció, idegenek betelepítése, a népszámlálási adatok meghamisítása, a magyarok hátrányos megkülönböztetése, történelmi és kulturális emlékek lerombolása, megsemmisítése stb.
Összességében megállapítható, hogy az utódállamok területén a magyar nemzetrész egészében és arányiban több mint 50%-kal csökkent, így fennmaradási esélyei rohamosan romlanak, ezért a trianoni béke fölülvizsgálata nem tűr további halasztást.
9. A II. világháborút lezáró, 1947. február 10-én aláírt párizsi béke Magyarország számára egy újabb diktátum, egy második Trianon volt, amely túltett az elsőn. Magyarországtól újabb területeket csatoltak el. A háború idején arányaiban legnagyobb emberveszteséget – összlélek számának 15%-át – elszenvedő ország népét a háború befejezése után tovább gyilkolták. Kárpátalján, Szolyván, a Magyar Auschwitzban 18.000-en nyugszanak egy közös sírban. Szerbiában pedig 40.000 magyar polgári lakost mészároltak le 1944 őszén. A párizsi béketárgyalások során nem esett szó róluk. A párizsi béke Magyarországot és a magyarságot sújtó adatait a 3. melléklet tartalmazza („Mint kígyó sziszegett az egész mezőny”).
Az I. és a II. világháború győztesei még a nemzet- és országcsonkításon is túltevő eszközt, a magyarságnak háborús bűnös nemzetként való kollektív megbélyegzését alkalmazták. (Gyulafehérvári határozat, Trianoni Diktátum és Millerand francia államelnök kísérő levele, Molotov 1943-as elutasító levele az angol diplomácia Magyarország szerepének a többi csatlós államénál pozitívabb megítélésére tett javaslatára, a „nemzetek rabtartója” és az „utolsó csatlós” címke stb.)
Ekként a világháborús béke előzményei, mint maguk a „békeművek” felvetik a magyargyűlölet 20. századi felkorbácsolásának nagyhatalmi felelősségét is.
A kisantant-államokban ma rendszeresen fellobbanó és bozóttűzként terjedő magyargyűlölettel, a magyarellenes gyűlöletbeszéddel szemben éppen ezért joggal kérjük a felelős nagyhatalmak, valamint az Egyesült Nemzetek Szövetsége formális tilalmát és hatékony nemzetközi védelmét.
10. A magyar nép lélekben soha sem fogadta el a két világháború után rákényszerített békét.
A trianoni béke ellen a korabeli magyar állam hatásos és elvszerű diplomáciát folytatott, amely meghozta a maga gyümölcsét: nemzetközi döntőbíróságok visszaadták Magyarországnak a meghatározó módon magyar etnikumú területeket. Ám a második világháborút követő béke ezt újból fölülírta.
A párizsi békét követően a kommunista berendezkedésű magyar állam „megfeledkezett” elcsatolt nemzettársairól, akikkel szemben alkotmányos kötelezettségei voltak. Ekkor az elcsatolt területeken, elsősorban Erdélyben folytatódott a magyarságot ért igazságtalanság elleni harc. A román állam azonban kegyetlenül megtorolta a legjobb szándékú, békés ellenvetéseket is. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt megkínozták, halálra ítélték és kivégezték.
Az aradi római katolikus papot, Szoboszlay Aladárt és kilenc társát halálra ítélték és kivégezték, mindmáig megtagadva a családok tájékoztatását földi maradványaik nyughelyéről. Márton Áron római katolikus püspököt súlyos börtönévekre ítélték, amiért egy beadvánnyal megpróbálta a párizsi béketárgyalást egy, a magyarság számára elfogadhatóbb megoldásra késztetni. Dobai István nemzetközi jogászt életfogytiglani börtönre ítélték azért, mert egy alapos és alázatos elaborátumban a román-magyar viszony tartós rendezését és ezen belül a legnehezebbet, a lakosságcserét is vállaló javaslattal az ENSZ-hez kívánt fordulni. Jelen beadványunk 4. melléklete az erdélyi ENSZ-perre okot adó, 1957. február 8-án véglegesített, „Boldogok a békességre igyekvők” című elaborátumot tartalmazza.
A párizsi béke fölülvizsgálatára irányuló, többi erdélyi kísérletet Tófalvi Zoltán másfél évtizedes kutatásai alapján az 5. mellékletben foglaljuk össze.
11. A trianoni és párizsi béketárgyalások igazságtalan, a magyarságot máig tartóan sújtó voltát és példátlan arányait egyetlen adattal érzékeltetjük: egyedül a magyar haditengerészet elrabolt hajói és infrastruktúrája 974.685 kg azaz közel egymillió kg színarany értékével ér fel.
Alig négy évvel az I. világháború kitörése előtt, 1910. április 2-án a magyar parlamentben tartott beszédében Theodore Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, történész így szólt:„Itt az alkalom, hogy a magyar nemzetnek kifejezzem köszönetemet azért a hősiességért, amellyel közel 1000 éven keresztül, karddal a kezében, az európai civilizációt védte. Ennek a nemzetnek nem volt más sorsa a múltban, minthogy minden keleti, civilizáció-ellenes megmozdulással és támadással szemben védje nemcsak önmagát, de a Nyugatot s nemcsak az európai Nyugatot, hanem annak méhében Amerikát is. Én ezt azért mondom, mert ismerem történelmüket, és nem tartanám magam művelt embernek, ha nem ismerném a magyar népet. Köszönetet mondok újólag. A képviselő urakat arra kérem, hogy Magyarország mindenválasztókerületében mondják el, hogy Amerika hálás a magyar nemzetnek.”
A trianoni béke igazságtalanságát 1991-ben elismerte Francois Mitterrand, Franciaország államelnöke is.
Máig tisztázatlan, hogy a magyar nemzet mivel érdemelte ki a példátlan büntetést.
A fenti indoklás jól érzékelteti, hogy a magyar nép számára nyújtandó igazságszolgáltatás halasztást nem tűr, miként azt is, hogy a magyar kérdés nem csupán Magyarország és szomszédainak kérdése.
Ma, amikor az Európai Közösség (Európai Unió) „a szabadság, a jog, a biztonság” térségévé kíván válni, nem lehet a kettős mérce alkalmazását többé egyetlen néppel szemben sem fenntartani.
Ezért, amikor közel száz évvel az I. világháború után azt mondjuk: Igazságot Magyarországnak! – az tulajdonképpen ezt jelenti: Igazságot Európának!
Elfogadta a Magyarok Világszövetségének legfőbb döntéshozó testülete,
a Magyarok Világszövetségének Küldöttgyűlése
2009. május 1–2-án, Budapesten
Patrubány Miklós,
a Magyarok Világszövetségének
elnöke
Igazságot Európának – 1. melléklet
A Magyarok VII. Világkongresszusának nyilatkozata
a magyar nép önrendelkezési jogáról
A Magyarok VII. Világkongresszusa a magyarság sorsáért érzett felelősségéből adódóan, időszerű és elodázhatatlan lépésként felveti és kezdeményezi a
MAGYAR KÉRDÉS megoldását.
A Kárpát-medencében őshonos magyar nemzetünk, súlyos – a társadalmi élet minden területét átfogó – szellemi, erkölcsi válságban van.
Ezt a válságot mélyítik a Magyarországon uralkodó mai áldatlan állapotok és a Kárpát-medencében szétszaggatottságban, másodrangú állampolgárként élő nemzettársaink kilátástalan helyzete, akiket 18 évvel Európa megújulása után még mindig diszkrimináció sújt, egyre inkább kitéve a szomszédos államok agresszív nacionalizmusának.
Sem a magyar állam, sem az Európai Unió részéről nem tapasztalható olyan törekvés, amely reményt nyújtana ennek a fájó kérdésnek a megoldására. A sorozatosan elmulasztott történelmi pillanatok és lehetőségek tanulsága arra int, hogy nincs mire tovább várni. Haladéktalanul meg kell tenni a szükséges lépéseket ezen állapotok felszámolására.
A Magyar Kérdés megoldásának alapvető eszköze, a szabadság és egyenlőség elvére épülő önrendelkezés, amely minden nép természetes és elidegeníthetetlen joga, 1977. óta az ENSZ közgyűlése által elfogadott kötelező jellegű alapjog.
Ezennel kinyilatkoztatjuk a Magyar Nép önrendelkezési igényét!
Követeléseink:
1. A magyar nép kinyilatkoztatott önrendelkezési igényét rögzíteni kell a magyar alkotmányban és új nemzetstratégiát kell kidolgozni önrendelkezési jogának érvényesítésére.
2. Az önrendelkezési jog érvényesesítésének legfőbb eszköze a népakaratot kimutató népszavazás. Elvárjuk, hogy a Magyar Kormány adjon meg minden lehetséges támogatást a népszavazások lebonyolításához, és az önrendelkezési jog érvényesítéséhez nélkülözhetetlen feltételek megteremtéséhez. Képviselje a kinyilatkoztatott népakaratot minden illetékes fórum és kiemelten az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt.
3. A minden népet megillető önrendelkezési jog jegyében zajló magyar önrendelkezés folyamatában a magyar állam vállaljon, alkotmányos alapon, védőhatalmi státust a Kárpát-medencei elszakított területeken élő magyar nemzeti közösségek iránt.
Felszólítjuk a budapesti Parlamentet, a magyar kormányt és valamennyi politikai erőt, hogy vállalják fel jelen nyilatkozatunkban foglaltak megvalósítását.
Hívjuk az egyházakat, civil- és érdekképviseleti szervezeteket, közéleti személyiségeket, kérve tőlük, hogy befolyásukat latba vetve segítsék a Világkongresszus kezdeményezését.
Felhívunk minden magyar embert, hogy legyen társunk ebben a küzdelemben, és félelem nélkül, eltökélten harcoljon a minden szabad népet megillető önrendelkezés jogáért.
Végül felkérjük az írott és elektronikus sajtó képviselőit, hogy a Magyarok VII. Világkongresszusa által kibocsátott nyilatkozat ismertetésével segítsen a nemzetközi közvélemény figyelmét felhívni a magyar nép mindmáig nem teljesült alapvető jogára.
Kelt Budapesten, 2008. augusztus 20-án
A Magyarok VII. Világkongresszusa
Mellékletek: Kinyújtott kézzel
Jogi háttér
Kinyújtott kézzel
A Nyilatkozat mellékleteként
Kárpát-medencei magyarként szólunk Európa nemzeteihez.
Immár kilencven éve kell a mai Magyarország határain kívül élő nemzettársainknak számtalan igazságtalanságot elviselniük. A trianoni majd párizsi békeszerződés eredményeként a magyar nép mintegy egyharmada, megkérdezése és beleegyezése nélkül, idegen államalakulatok fennhatósága alá került. Az ezt megalapozó békeszerződések diktátumok voltak, a hozzájuk kapcsolódó kisebbségvédelmi egyezmények a gyakorlatban nem tudták biztosítani a magyar nemzetiségű polgárok számára az őket megillető jogokat.
Ma már Kelet-Közép-Európában a történelmi államalkotó hagyományokkal rendelkező népek közül egyedül a magyar az, amely kénytelen viselni a huszadik század elején rá erőltetett méltánytalan és súlyos sorsot. Elérkezett az idő, hogy e nyilvánvalóan igazságtalan helyzetet megváltoztassuk, hiszen a nemzetközi jog lehetővé teszi a népek önrendelkezését. Míg az észtek, lettek, litvánok, szlovének, horvátok, bosnyákok, montenegróiak, koszovói albánok e jog alapján szabadságot és függetlenséget nyertek, a magyarok idáig még autonómiához sem jutottak.
A kontinens nem lett a „szabadság, jog és biztonság” területe, mivel az Európai Unió a mai napig nem biztosította az ehhez szükséges feltételeket sem a kollektív jogok, sem az önrendelkezési jogok tekintetében.
Európa békéjét és biztonságát nem lehet hosszú távon garantálni egy nép alapvető jogának megvonásával, ezért a Magyarok VII. Világkongresszusa úgy határozott, hogy a kérdés rendezésére nyilatkozatot bocsát ki, és kezdeményezi a Kárpát-medencei magyarság békés együttélését és megmaradását biztosító önrendelkezési jog teljes körű és haladéktalan helyreállítását.
A megoldásra példát kínál Francesco Cossiga volt olasz államelnök és belügyminiszter, aki az olasz szenátus elé terjesztett beadványában népszavazást követel Dél-Tirolban, „mert az önrendelkezési jogot nem szabad megvonni a dél-tiroli néptől sem”.
Ilyen körülmények között szólítjuk meg a szlovák, az ukrán, a román, a szerb, a horvát, a szlovén és az osztrák nemzet fiait és kormányait: KÖZÖS A SORSUNK. Jövőjük-jövőnk csak akkor lesz boldog és sikerekben gazdag, ha kölcsönös bizalmon alapuló, egyenrangú partnerként tudnak velünk együtt élni.
Elkötelezettségünk erős, hisszük, hogy törekvéseinket siker koronázza, és a szomszédunkban élő nemzetekhez hasonlóan sorsukról hamarosan saját magunk rendelkezhetünk.
Jogi háttér
A Nyilatkozat mellékleteként
Az önrendelkezés joga – mint természetes jog – minden más szabadságjognak az alapja. Ezt számtalan ENSZ-, Európa tanácsi és EBEÉ-határozat is megerősíti. Az önrendelkezési jog írott nemzetközi joggá akkor vált, amikor 1977-ben hatályba lépett az ENSZ Közgyűlése által elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya.
Ezen okmányok első cikkelye így szól: „Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.”
Ez a jog kötelező jellegű – jus cogens – ami azt jelenti, hogy ezt a jogot nem csak be kell tartani, hanem erről a jogról le sem lehet mondani. Minden szerződés, amely megszegi ezt a jogot – semmis.
A Kárpát-medencei magyarság helyzete több okból nemcsak igazságtalan, de jogtalan is:
- Mindenütt, ahol népszavazás nélkül új határokat húztak, megsértették az alapvető önrendelkezési jogot. (Az USA emiatt nem ratifikálta a Trianoni szerződést.)
- A pacta sunt servanda elve sem alkalmazható, mert tárgyalások hiánya miatt nem szerződésről, hanem diktátumról van szó.
- A nemzetközi szerződések jogairól 1969. május 23-án Bécsben aláírt Nemzetközi Egyezmény 52. cikkelye kimondja, hogy minden szerződés semmis, amely erőszakkal való fenyegetéssel, vagy annak alkalmazásával, vagy az ENSZ Alapokmányában leírt nemzetközi jog alapelveinek megszegésével jött létre.
A Kárpát-medencei magyarság annak az iránymutató ENSZ-határozatnak is megfelel, amely kimondja, hogy mérvadó a történelmi összetartozás, a történelmi és kulturális egység és folytonosság.
Az önrendelkezési jog a nép akaratán alapul.
A nép akaratát hivatalos vagy belső népszavazással meg kell állapítani és ki kell nyilvánítani.
Bármi legyen is a szavazás eredménye, az a meglévő egyensúlyt nem veszélyeztetheti, mivel minden szomszédos ország vagy már EU-tagállam, vagy csatlakozni szándékozik az európai közösséghez.
----------------------------------------------------------------------------------
Igazságot Európának – 2. melléklet
Magyarok VII. Világkongresszusa
Budapest, 2008. augusztus 16-20.
Trianon újraértékelése – Konferencia
Az országhatárokkal szétszabdalt Magyar Nép összességét megtestesítő Magyarok VII. Világkongresszusa keretében megrendezett Trianon újraértékelése - Konferencia az alábbi
I n d í t v á n y t
fogadja el.
A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérjük az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.
Javasoljuk az 1920. június 4-i trianoni és az azt kiegészítő 1947. február 10-i párizsi békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérjük annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérjük a szerződések hatályon kívül helyezését.
I n d o k l á s :
1./ Történelmi tény, hogy az I. Világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül Magyarországot ítélték el, – még Ausztriát sem – és büntették meg.[i][i]
2./ Történelmét tekintve a Magyar Nép Mátyás Király óta gyakorlatilag és jogilag idegen elnyomás alatt élt, és un. nemzetközivé válása egyrészt a tatárjárás pusztításai, másrészt a 150 éves török uralom, harmadrészt pedig a Habsburg- Ház tudatos nemzetiségi betelepítő politikája miatt következett be.
3./ Az ország területének 2/3-át úgy csatolták el, hogy nem a többségében nemzetiségi területeket, hanem tiszta magyar lakta településeket, valamint azokat, ahol a nemzetiségek kisebbségben voltak a magyar lakossággal szemben.
4./ A versailles-i Békekonferenciára delegált magyar küldöttség visszautasította a Magyar Nép nevében a vádakat és kérte, hogy tartsanak népszavazást az elcsatolandó területeken, és - az emberi jogokra hivatkozás leple alatt – ne „barmoknak „nézzék az embereket, rákényszerítve akaratukat, a megkérdezésük nélkül. A kérelmet Ausztria is támogatta, de a döntéshozók elutasították azt. […]
A kikényszerített aláírás pedig mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.
5./ A Trianoni Békeszerződés Magyarország akkori vezetőit nem vonta felelősségre, azonban a Magyar Népet – törvénysértő módon – a kollektív bűnösség vádjával büntette.
Sérült az egyenlő elbírálás elve is, hiszen a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október 2-án a II. Világháború kirobbantásáért és abban játszott szerepéért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a német népet mentesítette a felelősségre vonás alól.
6./ A Trianoni Békeszerződés 88 évvel annak aláírása után már tarthatatlan jogilag és gyakorlatilag is.
7./ A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte, pedig az a Magyarországgal határos országok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A magyar kisebbséget ért atrocitások következménye – többek között – az is, hogy több mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a tény a háborús bűntett miatti felelősséget is felvetheti. Josip Broz Titó terroristái több mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. Sajnos az atrocitások, valamint az egyéb jogsértések a mai napig fennállnak a szomszédos országokban élő magyar emberekkel szemben. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is szemlélteti.
A háború óta több nemzetnek visszafizették elvesztett javaikat, sőt, többszörösen is megfizettették az elszenvedett fájdalmakat; ugyanakkor mi még meg sem említhettük az ellenünk elkövetett bűntényeket, mert azonnal soviniszta, nacionalistának bélyegeznek.
Budapest, 2008. augusztus 18.
Botos László
a Trianon Újraértékelése Konferencia társelnöke
ülésvezető elnök
a Magyarságtudományi Intézet elnöke
Dr. Gyárfás Ágnes
a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke
előterjesztő
-------------------------------------------------------------------------------------------
MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE
WORLD FEDERATION OF HUNGARIANS WELTBUND DER UNGARN | H – 1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3. TEL.: [00-36-1 / 06-1] 267-45-10 FAX / TEL.: [00-36-1/06-1] 485-40-60 e-mail: elnok@mvsz.hu Adószám: 19672081-2-42 |
Igazságot Európának! – 3. melléklet
Ej.2007.0033.b
A párizsi béke 60. évfordulójára
„Mint kígyó sziszegett az egész mezőny” …
Miért volt II. Trianon a párizsi béke?
Az Imrédy Béla magyar miniszterelnök halálos ítéletét kimondó perben a közvádló szerepét betöltő Sulyok Dezső, akit abszolút választási győzelmének birtokában pártja – a Kisgazda Párt – miniszterelnökké jelölt, 1946. február 8-án beszédet mondott a Nemzetgyűlésben. A jobboldali elhajlással nem vádolható politikus követelte, hogy a párizsi béketárgyalásokra utazó magyar küldöttség kérje a trianoni béke néprajzi tévedéseinek helyreigazítását és a magyar határok mentén idegen impériumok alatt egy tömbben élő magyaroknak az általuk lakott területekkel együtt Magyarországhoz való visszacsatolását. Beszédének ez a része viharos erejű, vad ellenkezést váltott ki a kommunistákból. Sulyok így ír erről: „Mint kígyó sziszegett felém az egész mezőny, melyben kommunisták ültek. Elneveztek sovinisztának, háborús izgatónak, revizionistának …”[ii][i]
Ezek után a kisgazda többségű, de mégis kommunisták uralta „magyar” kormányt olyan delegáció képviselte a párizsi béketárgyalásokon, amelynek tagjai – igen kevés kivétellel – nem értették a dolgukat, vagy nem akarták Magyarország érdekeit védeni.[iii][ii]
Fontos iratokat, melyek egészen új megvilágításban tüntették volna fel a magyarság háborús szereplését, a külügyminisztérium egyik szobájából, ahol össze voltak gyűjtve, egy kommunista külügyi tisztviselő utasítására kihordták egy WC-helyiségbe. Ott egymásra szórták, és hónapokon keresztül hagyták pusztulni anélkül, hogy bármit is felhasználtak volna belőlük a magyar nép igazának megvilágítására.[iv][iii]
A békét letárgyalták. Egy csomó magyar marxista az állam pénzén néhány hónapig jól élt Párizsban, és annyit ártottak népünknek, amennyit csak tudtak.[v][iv]
1947. február 10-én a Szövetséges és Társult Hatalmak elfogadtatták Magyarországgal azt a békét, amely Trianonhoz képest újabb színmagyar területektől fosztotta meg az országot, és a Szovjetunióval szemben 200 millió USD, Csehszlovákiával és Jugoszláviával szemben 100 millió USD hadisarc megfizetésére kötelezte. Az ország haderejét 66.000 főre korlátozta, ebbe beleértve a határőrséget és a folyami flotillát is.[vi][v] A nyugati szövetségesek hadait Magyarország elhagyására kötelezte, viszont a Szovjetuniónak csapatok állomásoztatását engedélyezte mindaddig, amíg az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok ellátása ezt szükségessé tette. Ausztriából 1955-ben vonultak ki a szovjet csapatok, Magyarországról 1991-ben, miután 1956 őszén hadüzenet nélkül újból hadszíntérré változtatták az országot.
De nézzünk a békeszerződés szövege mögé.
1. A II. világháborúban hadat viselő népek közül arányaiban a legnagyobb emberveszteséget a magyar nemzet szenvedte el: összlélekszáma 15%-át. A háborús cselekményekben 780.000-en hunytak el, szovjet hadifogságban 300.000-en, a holocaust megsemmisítő táboraiban Magyarországról és Észak-Erdélyből együttesen 300.000-en. Kárpátalján meggyilkoltak és elhurcoltak 100.000 magyart. Délvidéken lemészároltak 40.000 civilt, Felvidéken „eltűnt” 200.000, Erdélyben 270.000 magyar. Összesen több, mint 2 millió lélek![vii][vi]
2. A Szovjetuniót Hitler oldalán elsők között fegyverrel megtámadó, és a zsidótörvények elfogadásában élenjáró Szlovákia – amelynek parlamentjében e törvények ellen egyedül az ötven évvel ezelőtt mártírhalált halt Esterházy János szavazott nemmel – a győztesek oldalán ülhetett tárgyalóasztalhoz.(!?) Ezt az általa soha nem remélt és kizárólag a békekonferencia magyarellenességével magyarázható helyzetet kihasználva újabb területi igényeket jelentett be. Miután éléskamrának már Versailles-ban megkapta a színmagyar Csallóközt, most Párizsban újabb öt magyar települést követelt magának Pozsony alatt, hídfőállásként a Duna bal partján: Rajka, Bezenye, Dunacsúny, Horvátjárfalu és Oroszvár. És a békecsinálók ez utóbbi hármat oda is ítélték neki.[viii][vii]
3. A magyar nemzet legdurvább arculcsapásaként a csehszlovák küldöttség hivatalos jegyzékben kérte a békekonferenciától a Szent Korona eltávolítását Magyarországról, és ENSZ protektorátus alá helyezését egy távoli országban, hiszen amíg Magyarországon van, a nemzet ereje megtörhetetlen.[ix][viii] Ez a javaslat alighanem csak azért nem került be a béke végleges szövegébe, mert akkor már a Szent Korona az országtól távol, az amerikai hadsereg fogságában volt, és maradt még több mint negyven éven át.
4. Miután 1946. januárjában és februárjában az embertelen és jogtalan lakosságcsere során, csattogó hidegben, a Duna befagyott jegén áthajtottak több tízezer felvidéki magyart, Magyarország a kitelepített magyarok ottmaradt vagyonával fizette ki a Csehszlovákia számára megítélt hadisarcot, és a párizsi békében kötelezettséget vállalt a kárpótlásukra. 2007. február 10-én telt hatvan éve, hogy a kommunista, majd a „rendszerváltó” Magyarország – alkotmányos kötelességét elmulasztva – nem kárpótolta azt a százezer áttoloncolt felvidéki magyart, akiknek ottrekedt vagyonával fizette meg azt a hadisarcot, amelyen a tízmilliós összlakosságnak kellett volna osztoznia.
Azt, hogy a „rendszerváltó” Magyarország mily távol áll a jogállamiságtól, jól érzékelteti az Alkotmánybíróság két semmibe vett határozata. A taláros testület először a 37/1996. számú határozatában mondta ki a kárpótlás elmaradásának alkotmánysértő voltát, és 1997. június 30-ig adott határidőt az Országgyűlésnek a mulasztás pótlására. Hét év múltán, a 45/2003. számú határozatával az Alkotmánybíróság megállapította a továbbtartó alkotmánysértést, és 2004. június 30-ig szabott új határidőt annak megszüntetésére. Máig tartóan – mindhiába! A jogosultak többsége talán már nem is él.[x][ix]
5. A párizsi béke – a trianonitól eltérően – nem rendelkezett az elcsatolt magyarok állampolgárságáról. Így tehát mindazok, akik 1938 és 1941 között visszanyerték magyar állampolgárságukat, a párizsi békét követően is megőrizték azt. Sem az 1945. januári moszkvai fegyverszüneti egyezmény, sem a párizsi béke, sem az 1948-as magyar állampolgársági törvény nem fosztotta meg őket magyar állampolgárságuktól. Gondoskodott erről azonban a kádári rendszer, amely 1961-ben Csehszlovákiával, majd a Szovjetunióval, végül pedig 1979-ben a ceausescui Romániával kötött olyan kétoldalú államközi egyezményt, amely a trianoni formulával élve automatikusan megvonta a magyar állampolgárságot azoktól, akik egy éven belül nem telepedtek át Magyarországra. Egy kivétel azonban akadt. Az egykori Jugoszláviával ilyen államközi egyezmény soha sem született. Így tehát a Bácskában, Dél-Baranyában és Muravidéken élő délvidéki magyarok máig magyar állampolgárok. Lappangó magyar állampolgárságuk tény, amit hatvan év múltán is szenvtelenül tagad a „magyar” állam.[xi][x]
6. A párizsi béketárgyalásokon nem esett szó a magyarság ellen 1944. őszén elkövetett genocídiumról, az emberiség ellen elkövetett, soha el nem évülő bűncselekményekről. Nem esett szó a szolyvai Magyar Auschwitzról, ahol darált üveget kevertek a tábor lakóinak eledelébe, ily módon gyalázatos kegyetlenséggel meggyilkolva és egyetlen tömegsírba temetve 18.000 magyar hadi- és polgári foglyot.[xii][xi] Nem esett szó a Délvidéken ártatlanul megkínzott és lemészárolt 40.000 magyar hadifogoly katonáról, katolikus papról, védtelen polgárról.[xiii][xii] De hallgattak az Erdélyben Szárazajtán, Gyantán, Magyarremetén, Kishalmágyon kivégzett polgári lakosokról, a földvári haláltábor áldozatairól is. Miként hallgattak a Felvidéken dobsinai otthonukba utazókról, akiket a prerovi állomáson kiszállítottak a vasúti kocsikból, majd a mintegy 200 asszonyt és gyermeket halomra lőtték, és amikor a töltények elfogytak, a még élő gyermekeket megfojtották, vagy lapáttal agyonverték.[xiv][xiii] És hallgattak arról a kilencven, harci cselekményekben még részt nem vett, tizenéves csíki leventéről, akiket Pozsony mellett Ligetfaluban tarkólövéssel gyilkoltak meg – a háború befejeztével, útban hazafelé.[xv][xiv]
Csonka-Magyarország fővárosát, Budapestet négy hónapig ostromolták a szovjet csapatok, míg hatvankét évvel ezelőtt, az 1945. február 10-én, a budai várból indított kitöréskor két nap alatt 60.000 várvédő vesztette életét.[xvi][xv] A megszálló szovjet csapatok lerombolták a magyar állam szimbólumát, a Szabadság téren álló Ereklyés Országzászlót, és végigprédálták az országot, megerőszakolva közel egymillió magyar lányt és asszonyt.[xvii][xvi]
A párizsi béke aláírásának estéjén Mindszenty József hercegprímás szentségimádásra hívta Budapest népét. Ő maga a Szent István Bazilikában vezette a szentórát. Tízezrek mondták utána – sírva és zokogva – az alábbi imát:
„Mindenek Mindenható Teremtője, Alkotója, Ó Nagy Isten! Amitől gyötrelmes napokon és vergődő éjszakákon tartottunk, rettegtünk, hogy földi igazságban emberi megértésben és emberi érzésben a mi reménykedésünk dőre és kába lesz: az ítélkező nemzetek határozatából országunkra, népünkre – épp ebben a kegyetlen pillanatban – az újabb országcsonkítás is elkövetkezett. Most írják alá Párizsban a magyar békét, a világ-békemű legnagyobb parcellázását címerben, földben, lelkekben, házakban, temetőkben, iskolákban, templomokban, a Nagyasszony és Szent István ezeréves örökségében. Akik aláírták, élvezik a pillanat történelemszerűségét, az aláírók a történelembe, a tollak a múzeumokba kerülnek; de mi tudjuk, hogy ezek a tollak gyémánttűknél sebezőbb vastollak, amelyek millió szívek táblájára írnak. Szívek vére, szemek könnye buggyan, serked és csordul nyomukban. Sóhajok szállnak, életek vonaglanak.”[xviii][xvii]
Eközben, „mint kígyó sziszegett a kommunista mezőny”, ha arra kérték, ne hagyja szó nélkül az országcsonkítást. Vajon tudták-e ezt Márton Áron püspök és társai, akik börtönt és mártíromságot is vállalva emlékiratot juttattak el a párizsi béketárgyalásokra, olyan megoldást kérve, hogy az elcsatolásra ítélt magyarok többsége Magyarországon élhessen?! [xix][xviii]
Párizsban a békét letárgyalták és aláírták, de az a magyarság életében hatvan év múltán is élénken hat, mint elhúzódó méreghatás. A ma élő magyarok többsége tudja és érzi, Trianon magyarellenes diktátum volt. A párizsi béke sokakban úgy élt, mint béke-szerződés. Hatvan év múltán ki kell mondanunk:
Diktátum volt a párizsi béke is: II. Trianon.
Pedig a trianoni "békét" rabló jellege, és szörnyű igazságtalansága miatt sohasem ratifikálták a nagyhatalmak, sem a Szovjetunió, sem az Egyesült Államok. Magyarország szétszaggatását a nagyhatalmak a párizsi béke, a II. Trianon nyomán pecsételték meg.
Budapest, 2007. február 17.
A Magyarok Világszövetsége
A kiadmányt hitelesíti: Patrubány Miklós – elnök
-----------------------------------------------------------
Igazságot Európának! – 4. melléklet
„Boldogok a békességre igyekezők…”
Az erdélyi ENSZ-perre okot adó Elaborátum
„Mióta az első magyar király, hagyományként örökíté utódaira szent tévedését: „Unius linguae uniusque moris regnum imbecille et fragile est”, a magyar állam egyik életkérdése, megfejtés helyett, kímélettel utaltatott tova… /Azonban/ jöhet idő, midőn egyszer meg kell hódítanunk e hont e fölosztás eszméinek hadjárata ellen. E küzdelemtől nem riadunk vissza, mert igazságunk érzetében erősek vagyunk, – tehát méltányosak.”
Száz esztendeje hangzottak el ezek a szavak a magyar országgyűlésen, és a magyarságnak ez az életkérdése még mindig megoldatlan. Mikor a Trianoni Békeszerződés szétzúzta a magyarság történelmi-politikai keretét, a magyar államot, a nyomasztó szükség nem engedte a kérdés további odázását. Bebizonyosodott, hogy a nemzetiségi kérdés megoldatlansága az egész nemzet életét veszélyezteti, és bebizonyosodott az is, hogy elfogadhatóan – számunkra és szomszédaink számára elfogadhatóan – csak a magyarság oldhatja meg a kérdést. Meggyőződvén erről nemzetünk akkori vezetői – talán nem egészen helyesen, de mindenképpen menthetően – félretettek minden más súlyos feladatot, és teljes erőnket, maradék erőnket ennek az egynek a megoldására fordították. Tartozunk az igazság eszméjének annak a megállapításával, hogy ez a törekvés nem egy vékony felső réteg ködösítési kísérlete volt, hanem az egész magyarság céltudatos mozgalma volt. Hogy ez az ú.n. revizionizmus nem volt imperialista jellegű, hogy nem volt támadó szándékú, hanem egy egész nemzet békés, tiszta törekvése a legelemibb életigényeinek érvényesítésére. Tagadhatatlan sikerei voltak ennek a mozgalomnak, melyek jelentősek voltak még így rövid tartamukban is. Utolsó kísérlete volt ez a magyar nemzetnek egy ezerévesnek mondott örökség megmentésére, és nem rajta múlott, hogy ez nem sikerült.
Azonban, ha ez sikerült volna sem oldotta volna meg a nemzetiségi kérdést, mert nem is célozta azt. Tétele a következő volt: Magyarország nemzetiségi politikája helytelen volt, és ezért területét felosztották, kétségbeejtő helyzetbe sodorván ezzel a magyar nemzetet. Ha visszaszerezzük az elcsatolt területeket, megjavítjuk nemzetiségi politikánkat, minden jó lesz.
Bármennyire is tiszteletreméltó volt a teljes nemzeti erőtartalék mozgósítása e cél érdekében, és bármennyire is helyes volt az a bölcs mérséklet, hogy csak magyar többségű területeket csatoltak vissza, a második világháború végén meg kellett győződnünk arról, hogy ilyen tüneti kezeléssel a kérdés nem oldható meg. Ugyanis a területi elcsatolások elsősorban a régi Magyarország nemzetiségi állapotából következtek és csak másodsorban a helytelen nemzetiségi politikából, vagy a kedvezőtlen nemzetközi helyzetből.
Közreadta: Polgár Julianna
(szerkesztő-riporter - Duna TV, MTI, MTVA – lillatti@freemail.hu;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; POLUS ONLINE - lillatti8@gmail.com;
06-30/859-33-35)
0 Megjegyzések