A Herzog-per révén fellebbenhet a titok a magyar múzeumoknál lévő összes kétes eredetű műtárgyról.
Elutasította az illetékes washingtoni bíróság a Magyar Köztársaság 2011. február 15-én benyújtott fellebbezését abban a perben, amelyet az 1934-ben elhunyt Herzog Mór Lipót páratlanul gazdag műkincsgyűjteményének négy tucat darabjáért indítottak az örökösök. A fénykorában 2500 darabot számláló gyűjteményt a második világháborúban előbb a nácik, majd az orosz csapatok hordták szét, megkerült darabjai egy részét a magyar hatóságok kobozták el az ötvenes években (HVG, 2010. augusztus 7.). A műtárgyak közül számos darab került magyar közgyűjteménybe, így a Magyar Nemzeti Galériába, a Szépművészeti és az Iparművészeti Múzeumba, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre. Herzog Mór három gyermeke közül az időközben elhunyt Erzsébet kezdeményezte a műkincsek visszaszerzését, majd lánya, Martha Nierenberg, később unokája, David de Csepel folytatta azt, aki a hosszú, eredménytelen küzdelmet megunva – mindössze egy Munkácsy-tanulmányt kaptak vissza – 2010-ben Washingtonban beperelte a magyar államot.
Keresetét a külföldi államok immunitásáról szóló törvényre (Foreign Sovereign Immunities Act) alapozta: az 1976-os jogszabály szerint az USA állampolgárainak védelmében külföldi által okozott sérelem esetén perelhető egy másik ország (vagy annak hatósága) az amerikai bíróságon. A precedensjogon nyugvó amerikai igazságszolgáltatás hasonló ügyben már eljárt egyszer. Miután Ausztria 6 év alatt sem tudta elérni, hogy ügyét ne tárgyalhassák Amerikában, választottbírósági eljárásnak vetette magát alá, s elvesztvén perét átadta Gustav Klimt talán leghíresebb festményét – Bloch-Bauer portréját – és további négy képet az Egyesült Államokban élő örökösnek.
A magyar állam ez év eleji fellebbezésében ellenvetéssel élt, mondván, a washingtoni bíróság nem illetékes az ügyben, és az 1973-as amerikai–magyar vagyonjogi egyezmény során ezt a kérdést már rendezték. Az amerikai bíróság most 33 műtárgy esetében (amelyek értékét szakértők 100 millió dollárra becsülik) elutasította Magyarország jogtechnikai védekezését, amely arra irányult, hogy az ügyet egyáltalán ne is tárgyalják. A bíróság egyetértett a Herzog-örökösökkel abban, hogy a „kereseti kérelem egyértelműen állít alapvető és komoly követeléseket, amelyek szerint a Herzog-gyűjteményt kártalanítás nélkül és diszkriminációs célból vették el”. Bár az amerikai bíróság közölte, nem szándékozik újra megvizsgálni a több mint 10 éve tartó magyarországi Herzog-perben már érintett 11 festmény jogi helyzetét, de elutasította a magyar bíróság jogerős ítéletének indoklását, amely szerint a magyar állam elbirtoklással tulajdonjogot szerzett a festményekre.
Az elkövetkezőkben – a bíróság döntésének értelmében – Magyarország kénytelen lesz eleget tenni a bizonyítási eljárásnak. A magyar állami és múzeumi alkalmazottaknak eskü alatt kell majd vallomást tenniük, és teljes hozzáférést biztosítaniuk minden, az ügy szempontjából releváns levéltári anyaghoz, és felhívásra minden dokumentumot ki kell adniuk az illetékes bíróságnak.
Mindez merőben ellentétes a magyar hatóságok eddigi titkolódzó politikájával. Mert lehet ugyan vitatni a restituciós igényeket, de nem lehet sértődött alapállásból negligálni azokat. Főként akkor nem, ha külföldi fórumokon (1998-ban Washingtonban, 2009-ben Prágában) a magyar állam nemzetközi megállapodásokat írt alá, bennük egyebek közt ígéretet téve arra, hogy „teljes mértékben elkötelezett az irányban, hogy kártalanítsa a holokauszt áldozatait, vagy visszaadja kulturális vagyontárgyaikat”. Ezenfelül Magyarország vállalta, hogy kijelöl egy főbiztost a Herzog-műkincsek és a többi hasonló értékes gyűjtemény felkutatására, és egy terv kidolgozására, melynek célja a viták rendezése. Kötelezettséget vállalt továbbá arra, hogy a múzeumokban és közintézményekben található kétes eredetű műtárgyakról katalógust készít, és nyilvánosságra hozza.
Annak ellenére, hogy a múzeumok a Herzog-gyűjtemény részeként azonosították a műtárgyakat, semmilyen békés egyeztetés kezdeményezése nem volt hatással a magyar hatóságokra. Pedig azon kívül, hogy befolyásos amerikai politikusok támogatják a holokauszt alatt elrabolt műkincsek visszaszerzésére irányuló erőfeszítéseket – többek között Hillary Clinton jelenlegi külügyminiszter, aki még szenátorként levélben fordult a magyar kormányhoz a műtárgyak visszaadásáért –, a Herzog-örökösök és az őket segítő szervezetek képviselői többször kifejezték megegyezésre irányuló szándékukat. Sok pénzt, energiát és mostanra már kellemetlen morális deficitté vált helyzetet lehetett volna megtakarítani például azzal is, ha 2006-ban az akkori kulturális miniszter, Hiller István, vagy a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Baán László szóba áll Charles Goldsteinnel, a korábbi bécsi amerikai nagykövet Ronald S. Lauder által vezetett Commission for Art Recovery képviselőjével. Goldstein, miután egy egész konferenciát ült végig a Szépművészeti Múzeumban, hiába várva, hogy informális keretek között léphessen a megegyezés irányába, jobb híján a tanácskozás résztvevőinek mondta el, hogy a Herzog-örökösök az Egyesült Államokban fogják beperelni a magyar államot. Az angol, német és izraeli jogászok hamarabb tudtak a készülő eljárásról, mint a magyar illetékesek.
Most a per során először – a bizonyítékok nyilvánosságra hozásával – az egész világ értesül majd arról, hogy Magyarországnak milyen szerepe volt a holokausztban, az akkori vagyonfosztásban. Miután az Amerikában benyújtott kereseti kérelem teljes elszámolást, átvilágítást is kér, Magyarország ezúttal kénytelen lesz nyilvánosságra hozni a múzeumok állományában lévő kétes eredetű műtárgyak leltárát, a holokauszt idején elrabolt, és azóta sem visszaszolgáltatott műkincsek listáját.
A Herzog-ügy mellett a MÁV, illetve a magyar bankok ellen benyújtott amerikai kereset elleni fellebbezését is elbukta idén Magyarország. A kereset szerint a MÁV Zrt. jogelődje közreműködött 437 ezer magyarországi zsidó Auschwitzba deportálásában, a szenvedéssel okozott egymilliárd dollárosra becsült nem vagyoni kárral együtt a teljes kárigény mintegy 8,92 milliárd dollár, azaz csaknem 1800 milliárd forint. A bankok elleni per miatt eddig a Magyar Nemzeti Bank a 390 millió forintos keretszerződésének közel felét már kifizette amerikai ügyvédi irodáknak, s a központi költségvetésben csak 2011-re 1,1 milliárd forintot irányoztak elő jogi költségekre.
Nemzetközi, és főként amerikai jogban járatos ügyvédek álláspontja szerint a tárgyalások és majd az ítélet alól nem tanácsos kibúvót keresni, mert a bírósági döntésnek – amennyiben elmarasztaló lenne – amerikai magyar érdekeltségek, vállalatok, ingatlanok láthatják kárát.
Hajdú Éva www.hvg.hu